BUX 140816.19 0,66 %
OTP 46200 0,54 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Májustól lassul a folyó hiány bővülése

2004. július 19. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Enyhülőben a folyó fizetési mérleg hiányának növekedése általi nyomás – derül ki a Reuters júliusi felméréséből. A befektetői aggodalmakat ennek ellenére részben a folyó fizetési mérleg magas hiánya táplálja, bár a felmérés szerint lassú javulás várható. Az idei felhalmozott hiány – a várakozások szerint – a második negyedévben ugyan több, mint megduplázódik, az előrejelzések azonban azt mutatják, hogy májustól vélhetően lassulni kezdett a hiány gyors szélesedése. A második negyedéves deficit mintegy felét azonban az MNB által már előzetesen közölt 1,07 milliárdos áprilisi deficit adja – ennek nagysága az elemzőket és a piacokat is meglepte. Ebből az következik, hogy májusban és júniusban már lassulhat a hiány bővülése. Az év egészére 200 millió euróval emelték ugyan deficit-előrejelzésüket az elemzők, a 6,7 milliárd euró éves szint azonban szintén lassuló növekedést jelent: az első félévre várt 3,9 milliárdos deficittel szemben 2,8 milliárd euró második félévi hiányt.
Az elemzők első ízben adtak előrejelzést a havi Reuters felmérésekben a külkereskedelmi mérlegre. Júniusra vonatkozó várakozásuk megerősíti azt a képet, hogy az export-import folyamatokban májusban javulás kezdődött. Júniusban a konszenzus szerint 240 millió euróra csökkent a külkereskedelmi hiány a májusi 340, illetve az áprilisi kiugró 986 millió euróról – ez utóbbit sokak szerint a cégek uniós csatlakozás előtti készletfelhalmozása okozta.
Miközben a gazdaság egyensúlyát továbbra is aggodalmak övezik, lassan erősödik az optimizmus a gazdaság növekedését illetően. A meglepően gyors, 4,2 százalékos első negyedéves ütem után a második negyedévben a várakozások szerint 3,8 százalékra lassul a növekedés. Az egész évre várt 3,75 százalék még így is öt bázisponttal több, mint amit egy hónapja jeleztek előre az elemzők, és 35 bázisponttal több a két hónapja vártnál.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet