A márciusban és áprilisban lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a Bodrogon, majd a Körösökön és a Tiszán kialakult árhullámok jelentősebb károk nélkül vonultak el, a védekezés megfelelő volt a töltéseken. Mivel a Fekete-Körös árvízi szintje 1 méterre megközelítette az eddig mért legnagyobb vízállást, a Közép- és Alsó-Tisza mentén pedig a lassú apadás nehezítette a munkát – a Hármas-Körös és a Maros árhulláma lefékezte a vizek levonulását –, az árvízvédelmi fokozatokat csak május 4-én lehetett megszüntetni a magyarországi folyókon. A tavaszi árvízvédelem 1539 kilométeren folyt, május elejéig csaknem 1,1 milliárd forintot költöttek védekezésre.
A belvízzel elöntött területek nagysága április közepén érte el a legnagyobb kiterjedését, 31 ezer hektárral. Jelenleg 4000 hektáron áll a víz, a Dél-Alföldön és a Tiszántúlon még érvényben lévő belvízvédelmi készültséget azonban várhatóan egy-két héten belül lehet visszavonni. Május 7-ig a belvíz elleni védekezés költsége 550 millió forint volt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat prognózisa szerint a következő hónapok az átlagosnál csapadékosabbak lesznek.
A környezetvédelmi és vízügyi tárca idén összesen több mint 12 milliárd forintot fordít árvízvédelmi beruházásokra. Ebből a Vásárhelyi-terv megvalósítására – melynek elsődleges célja, hogy biztonságot nyújtson a Tisza mellett élő másfél millió embernek – a Zöld Forrás pályázati rendszerben elkülönített összeggel együtt több mint 8 milliárd forint jut. A terv keretében ez évben elvégzik a nagyvízi meder vízszállító képességének rekonstrukcióját a déli országhatár és Szolnok között, s Tivadar térségében megkezdik a cigánd–tiszakarádi és a tiszaroffi tározó építését. A program 2007 végéig tartó első ütemének fejlesztései nyomán 60-80 centiméterrel alacsonyabban tetőzik majd a folyó. Emellett 2004-ben is folytatódnak a Tisza-völgyben a töltéserősítési munkák mintegy 2,5 milliárd forint költséggel, ebből 1,5 milliárd forintot a felső-tiszai, 780 millió forintot a közép-tiszai és 270 millió forintot a bodrogközi védekezésre fordítanak.
