Egyelőre nincs döntés az agrárcégek eladásáról, a háttérmunka azonban folyik - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter lapunk érdeklődésére azután, hogy a kormány kiemelten foglalkozott az agrárgazdaság helyzetével. Az ágazat uniós felkészülése a tervezett ütemben halad, forrása jelentősen nőtt: az idei 293 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás - amelyből 54 százalékot a magyar költségvetés, 46 százalékot az EU ad - duplája a négy évvel korábbinak és több mint 30 milliárd forinttal több az agrárfejlesztésről szóló törvényben meghatározottnál. Az Európa-terv agrárgazdasági hitelprogramja keretében 15 kereskedelmi bank március 17-ig 70 milliárd forint értékben kötött hitelszerződést. Az MFB-nél a program később indult, a hozzá tartozó hitelek még nem érik el az egymilliárd forintot, de a keret Németh szerint április végéig leköthető.
Benedek Fülöp, a tárca közigazgatási államtitkára hangsúlyozta, hogy a demonstráló gazdákkal kötött egyezség keretmegállapodás, s azt - miként a józan többség - a minisztérium is betartja. Magyarország több piacvédelmi intézkedést is hozott. Pótvámot vet ki az orosz műtrágyára, amiből 100 ezer tonna vámmentes behozatalára lesz csak lehetőség. Napi monitoringrendszert vezetnek be a tej-, a sertés- és a baromfitermékek behozatalára, és ha ezek zavarják a piacot, azonnal importstopot vezetnek be vagy egyéb fékező intézkedést hoznak. A lengyel sertéshúsimport lényegében megszűnt azután, hogy Budapest visszavonta a CEFTA-kedvezményeket - és ha ez nem használ, azonnali importstopot helyezett kilátásba -, Varsó pedig megszüntette az exporttámogatást - jelentette be az államtitkár.
