BUX 140663.54 0,55 %
OTP 46180 0,5 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Regionális vásárközpont lesz az egykori pécsi szennyvíztelep

2003. november 25. kedd, 16:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egykori szennyvíztelep épületeiből alakítják ki az új pécsi regionális vásár- és rendezvényközpontot. Az összesen 3 milliárd forint értékű beruházás – a közelmúltban véglegesített tervek szerint – két ütemben valósul meg. Az első, mintegy 1,5 milliárd forint értékű ütem keretében átépítik a Megyeri udvar ingatlanegyüttesét. Ezen belül elkezdődik a terület infrastruktúrájának rekonstrukciója, valamint egy 10 ezer négyzetméteres fedett, vásárok, kiállítások és kulturális rendezvények megtartására alkalmas területet alakítanak ki. Új kiszolgáló létesítmények és egy nagy befogadóképességű parkoló is épül. Az épületegyüttest az ipartörténeti emlékek megőrzésével építik át.

A munkákat – az önkormányzat közlése szerint – úgy ütemezték, hogy a jövő évi pécsi vásárt már az új helyszínen lehessen megrendezni. Végleges döntés született arról is, hogy az ezt követően kezdődő második ütemben kerül sor az egykori városi szennyvíztelep még megmaradt épületeinek rekonstrukciójára, további mintegy 1,5 milliárd forintos költséggel. Az új létesítményben kap helyet a térség legnagyobb koncert- és kiállítóterme is. A várhatóan 2005-re befejeződő ingatlanfejlesztést a helyhatóság tulajdonában lévő Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő (PVV) Rt. saját forrásokból, valamint pályázati pénzekből finanszírozza.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet