Magyarországon az aszály miatt lassan kezd elfogyni a búza árualap, illetve nem lehet tisztán látni, mennyi van, mivel sok termelő nem értékesíti a már betárolt terményt - mondta lapunknak Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetségének főtitkára. Véleménye szerint a búzatermés a szövetség által néhány hete - a termelők és a szaktárca előrejelzése között - prognosztizált 3,2 millió tonna alá is csökkenhet. Nagy a malmok gondja, mivel már tonnánként 30 ezer forintos vételi ajánlataikra sem jutnak gabonához. Ha pedig nem tudnak vásárolni, kénytelenek lesznek az óbúzát tisztán őrölni. Véleménye szerint a termelők azért is várnak az értékesítéssel, mert a termény eladása esetén bevételükből jobban lehetne következtetni az elemi károk miatti kiesésre, ami a napokban bejelentett állami támogatás alapja (NAPI Gazdaság, 2003. július 10., 1-3. oldal).
Eközben Románia és Ukrajna is jelezte, hogy a gabonahiány miatt könnyít a búzaimport feltételein. A románok elsősorban Magyarországra és Oroszországra számítanak szállítóként, s vámmentessé tennék az importot, mivel el szeretnék kerülni a kenyérár emelkedését. Romániában az elmúlt 13 év legalacsonyabb, 2,6 millió tonnás búzatermését takarítják be idén a Reuters szerint. Ukrajna már megszüntette a malmi búza importvámját, s 100 millió dollár kölcsön lehetőségéről döntött gabonavásárlásra és a mezőgazdaság támogatására. Az ukrán gabonatermés idén 28-30 millió tonna lesz, 40 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Makay szerint a magyar búzaexport lehetősége az alacsony termés ellenére nem kizárt, jelentősebb kivitel azonban csak akkor lenne, ha a magas gabonaár miatti drága takarmány következtében csökkenne az állattartók tenyésztési kedve, s így a belföldi búzafelhasználás is, ami növelné az export árualapját.
