A hitelgarancia nyújtása szempontjából 2002 volt az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány eddigi működésének második legeredményesebb éve, a 2001-es csúcsév után - derült ki az alapítvány kuratóriumi ülésén. A múlt évben 2033 garanciakérelemhez vállaltak készfizető kezességet, összesen 30,3 milliárd forint garantált hitelösszeghez - tudtuk meg Ulrich Anikótól, az alapítvány ügyvezető igazgatójától. Az ügyek száma 21, a garantált hitelösszeg azonban csak 3,2 százalékkal maradt el az előző évitől. Így egy-egy gazdálkodó nagyobb hitelt vett fel, mint az előző évben. Az átlagos hitelnagyság 15 millió forint volt, negyedével több, mint 2001-ben. Idén június 15-ig már 23,5 milliárd forint garantált hitelhez vállalt kezességet az alapítvány, ami csaknem duplája a múlt év azonos időszakában vállaltnak.
Az alapítvány - céljainak megfelelően - a kis- és közepes vállalkozások, gazdaságok segítését szolgálja, a garantált ügyek 40 százaléka mikrovállalkozásokhoz kapcsolódik, a garantált hitelek 53 százaléka 10 millió forint alatti. Az alapítvány által garantált hiteleket tavaly is leginkább a kft.-k vették igénybe - 741 esetben -, összesen 17 milliárd forint értékben. Nagy számban, de - érthető módon - kisebb összegű hiteleket vettel fel az őstermelők, összesen egymilliárd forint összegben. A kormányzati támogatás ellenére is kevés új típusú szövetkezet, illetve TÉSZ élt a hitel nyújtotta lehetőségekkel, aminek nyilvánvaló oka, hogy igen kevés társas gazdálkodó szervezet jött létre. Összesen 15 új típusú szövetkezet vett fel hitelt garanciával 346 millió forint értékben, s két TÉSZ kért, illetve kapott garanciát mindössze 49 millió forint értékű hitelhez. Ez is azt mutatja, hogy milyen nagy lemaradás van a közösségi gazdálkodó szervezetek létrehozása terén, holott az európai uniós támogatások egy része ilyen szervezeteken keresztül vehető igénybe.
