BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Feleslegkivonási mizéria a tejpiacon

A kvótafelvásárlás és a termelői önkorlátozás révén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 15–15 millió liter felesleges tejet vont ki a tejpiacról április végéig.

2003. június 12. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az agrártárca április végéig 15–15 millió liter felesleges tejet vont ki a tejpiacról kvótafelvásárlás és a termelői önkorlátozás révén – mondta tegnap Lukács László, az Agrárrendtartási Hivatal állati termékek osztályának vezetője, aki szerint az FVM a tejágazattal folytatott tárgyalásainak függvényében kész változtatni a már megjelent rendeleteken, illetve – további intézkedésként – az import szigorítását szorgalmazza, a „fekete” és „szürke” tej visszaszorításával. Már szakértők is egyeztettek egy novemberi intervenciós felvásárlásról, amely a sovány tejporra és a vajra vonatkozna – tette hozzá Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács (TT) elnökhelyettese.
A tejpiaci mizéria oka, hogy az ágazatban mintegy 400 millió liter tejfelesleg keletkezik éves szinten, ebből az FVM 200 millió liter piacról történő kivonását vállalta az év elején, illetve fenntartja ezt a szándékát a már a miniszter által is jelzett módon. Amennyiben az agrártárca azt látja, hogy az egész évre vállalt 200 millió liter tej kivonása a piacról nem valósul meg, akkor a terméktanáccsal egyetértésben intervenciós felvásárlással teljesíti vállalását. Ennek kapcsán Istvánfalvi lapunknak arról beszélt, hogy az FVM összesen 1,2 milliárd forintos megoldási kísérlete nem elegendő, az ágazatnak ugyanis legalább 5 milliárd forintra lenne szüksége. Lukács László ugyanakkor 1,2 milliárd forint támogatást csak a terméktanács intervenciós kasszája feltöltésének elősegítésére helyezett kilátásba. A terméktanács elnöksége tegnap vitatta meg az FVM intézkedéseit és terveit, ám álláspontja lapzártánkkor még nem volt ismert.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet