A kormány céljai alapvetően teljesültek tavaly a mezőgazdaságban - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt. A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány idén a második félévben a földtörvény, illetve a szövetkezeti törvény módosítását tervezi. A földtörvény a koppenhágai megállapodás alapján módosulna, a szövetkezeti törvény pedig - kerettörvényként - a szövetkezetek hosszú távú működését szolgálná.
A mezőgazdaság bruttó kibocsátása tavaly 4,4 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél - derül ki a KSH 2001. évi áron számított előzetes adataiból. A növénytermesztési ágazat kibocsátása csaknem 11 százalékkal csökkent, az állattenyésztésé 2 százalékkal növekedett, a mezőgazdasági szolgáltatásoké pedig az előző évi szinten maradt. Az élelmiszeripar termelése egy év alatt majdnem 2 százalékkal növekedett. Az ágazat teljesítményét alapvetően befolyásolta a kedvezőtlen időjárás, a termelés csökkenésében közrejátszottak ugyanakkor a piaci viszonyok is; a külpiaci árak elmaradtak az előző évitől, aminek legfőbb vesztese a sertés- és baromfiszektor lett - kommentálták az adatokat a KSH szakértői. Németh Imre az elemi károk mellett fontos tényezőként az erős forintot említette, ami miatt szerinte mintegy 70 milliárd forintnyi árjövedelem-veszteséget szenvedett az ágazat.
A KSH adatai szerint tavaly az előző évinél 5 százalékkal kisebb területen 11,6 millió tonna gabona termett, 3,4 millió tonnával, 23 százalékkal kevesebb a megelőző évinél. Búzából 3,9 millió, kukoricából 6 millió tonnát takarítottak be, 1,3 millió, illetve 1,8 millió tonnával kevesebbet az előző évinél, ami 23, illetve 22,5 százalékos visszaesés. Búzából így az előző évi magas szintnél, az 1,5 millió tonnánál negyedével kevesebb, 1,1 millió tonna volt az export. A kukoricakivitel azonban a korábbi rekordtermés és a kedvező értékesítési lehetőségek következtében tavaly a 2 millió tonnát is meghaladta.
Tavaly év végén 5 millió sertést tartottak az országban, 260 ezerrel, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A szarvasmarha-állomány azonban 13 ezerrel, a juhállomány 33 ezerrel, a tyúkfélék állománya 2,1 millióval lett kevesebb egy év alatt. A mezőgazdasági termelői árszínvonal nem érte el az egy évvel korábbit, az árszintet a vágósertés felvásárlási árának csökkenése nyomta le. A termeléshez felhasznált ipari anyagok átlagos színvonala 1,1 százalékkal csökkent, így az agrárolló 2002-ben a KSH szerint nem nyílt.
A mezőgazdasági szektor 2001-ben a GDP-ből 3,8 százalékkal részesedett, ami lényegében stagnálást jelent, tavalyi adat még nincs. Az élelmiszer-gazdaság a nemzetgazdasági exportból 6,8 százalékkal részesedett, szemben az előző évi 7,5 százalékkal. Az agrár-külkereskedelmi forgalom egyenlege 308,9 milliárd forint volt tavaly, mintegy 70 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél. Az aktívum dollárban 1,2 milliárd volt, 8 százalékkal kevesebb az előző évinél, mivel az agrárexport volumene csaknem 4 százalékkal csökkent, az importé viszont 6 százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest.
