BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megsínyli a hideget az építőipar

2003. április 17. csütörtök, 23:59

Februárban éves szinten 18,8 százalékkal esett vissza az építőipari termelés, az első két hónap kumulált csökkenése pedig 10,8 százalékos volt. A korrigált havi index 19 százalékos zsugorodást mutat – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az építőipar szempontjából a február nem tartozik a fontos hónapok közé, a termelés az egész évinek ugyanis csupán 5 százalékát teszi ki. Az idén februárban tapasztalt visszaesés elsősorban a rendkívül kedvezőtlen időjárás következménye, de a termelés csökkenésének mértékéhez az egy évvel korábbi, néhány nagy értékű beruházás miatti magas bázis is hozzájárult – közölte a KSH. Gáspár Anna, a Build & Econ szakértője ehhez azt tette hozzá, hogy megfigyeléseik szerint a választások utáni év jellemzően szerényebb mutatókat hoz, de az év egésze így is növekedést igér.
A termelés csökkenésére számítottak a lapunknak nyilatkozó makroelemzők is, de annak mértéke mégis több szakértőt meglepett. Az építőipar teljesítménye a bruttó hazai termék (GDP) 4-5 százalékára tehető, így a kellemetlen adat sem indokolja az első negyedéves GDP-prognózisok felülírását – vélekedett Barcza György, az ING Bank közgazdásza, aki továbbra is 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár az első három hónaptól. Miután az útépítések az átadással jelennek meg a statisztikában, idén jelentős lehet a visszaesés – tette hozzá. Makrogazdasági szempontból jóval nagyobb jelentősége van a feldolgozóipar teljesítményének. A KSH szerdai jelentése nem ad egyértelmű útmutatást ezzel kapcsolatban, a szektor növekedési üteme ugyanis lassult februárban, az exportmegrendelések azonban dinamikusan nőttek.
Különösen szembetűnő az építőipari nagyvállalatok termelésének visszaesése, teljesítményük csaknem 60 százalékkal mérséklődött az utolsó téli hónap alatt. A vállalkozások új szerződései februárban 40,8 százalékkal csökkentek, bár a hó végi szerződésállomány még így is csaknem 30 százalékkal magasabb volt a tavaly februárinál.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet