ä Kolozsi Pál Péter
A végleges adatok szerint az ipari termelés februárban 1,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva, az év első két hónapja pedig 3 százalékos növekedést hozott. A kiigazított index szerint az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos volt a csökkenés, éves alapon pedig 1,5 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes statisztika a véglegessel megegyező adatokat tartalmazott. A februári érték jelentős lassulást mutat az előző hónapokhoz képest, januárban ugyanis még 4,7 százalékos, tavaly decemberben pedig csaknem 10 százalékos ipari dinamikát jegyeztek fel.
Az első két hónapban az export 4,5 százalékkal nőtt, a kivitel több mint felét adó ipari vámszabad területeken működő szervezeteknél azonban 15,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel. A belföldi értékesítés eközben csak 0,9 százalékkal bővült. Az ipart februárban a tavalyinál jóval hidegebb időjárásból profitáló villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás fűtötte, a növekedés itt több mint 20 százalékos volt.
Az elemzők egyöntetűen úgy vélik, hogy a magyar ipar teljesítménye a nyugat-európai gazdaságokon múlik. Ennek fényében különösen kedvező jelnek tekinthető, hogy jól alakulnak a szektor rendelési adatai, az indexek növekedése pedig egyértelműen az exportpiacoknak köszönhető. A prognózisok szerint a következő hónapok az eddigihez hasonló ütemet hozhatnak, gyorsulás a második félévben következhet. Az év egésze 4-4,5 százalékos bővülést hozhat, szemben a tavaly feljegyzett 2,6 százalékkal.
