Idén az első negyedévben 26 százalékkal nőtt az új személyautók és terepjárók értékesítése a tavalyi bázishoz képest. 2001 első három hónapjában 37 500 járművet adtak el, idén több mint 47 260-at – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) most nyilvánosságra hozott adataiból. A korábbi időszakhoz hasonlóan az idei első negyedévben – 13 254 nagykereskedelmi értékesítésbe átadott autóval – a Suzuki vezeti a rangsort, a második helyen pedig az Opel áll, e márkából több mint 5500 autó kelt el január és március között, a további „vezető" márkákból mintegy 2-2000 új autó kelt el.
Győző Gábor, az MGE elnöke lapunknak elmondta, hogy a szervezet 2003 egészére vonatkozó 10-15 százalékos növekedési prognózisát várhatóan nem kell korrigálni, mivel a mostani 26 százalékos növekedésben jelentős szerepe volt annak, hogy a Suzuki a Swift gyártásának leállításával valamennyi ilyen modellt kiszállított, illetve kiszámlázott, vagyis az első negyedévben letudta a Swiftek nagykereskedelmi értékesítését. A cég korábban azt jelezte, hogy idén körülbelül 36 ezer autót értékesít a magyar piacon, ennek egy-egy harmada a Swift, a Vagon R, illetve az Ignis. Idén 9 ezerrel nőtt a kisautók eladása, aminek a fele az említett Swiftnek, a másik része egyéb márkáknak – például a Fabiának – köszönhető.
Győző Gábor nem kívánta megelőlegezni, hogy milyen hatással lesz Magyarország uniós csatlakozása az importautók árára. Véleménye szerint az árra két új tényező gyakorol majd hatást. Ilyen az unió azon törekvése, hogy a gyártók közelítsék egymáshoz a különböző országokban alkalmazott átadási árat. Itt vélhetően a magasabb árú német piacot veszik alapon, ez tehát némileg növelheti majd az autók árát. Az a körülmény viszont mérsékelheti egyes modellek árát, hogy jövő májustól a jelenlegi átlagos 13 százalékról 10 százalékra – a jelenlegi uniós szintre – mérséklődik az unión kívül gyártott 1600 köbcentiméternél kisebb járművek vámja.
