A világháló használatában még jókora lemaradásban van Magyarország az uniós országokhoz képest. Az egyetemi végzettségűeknek csupán 53 százaléka, míg az érettségivel rendelkezők 20 százaléka, az általános iskolát végzetteknek pedig nem egészen egy százaléka használja az internetet – mondta Kovács Kálmán, az informatikai tárca vezetője szerdán, az IT 2003 konferencián. A számítógéppel való ellátottság esetében is komoly az elmaradás. Az utóbbinak lendületet adhatnak a kormány különböző adókedvezményei, illetve az informatikai tárca pályázatai.
Az állam elsősorban szabályozó szerepével járulhat hozzá az információs társadalom kialakításához, s ennek sorában a miniszter első helyen a módosítás alatt álló hírközlési törvényt említette. Immár két minősített hitelesítő céget is bejegyeztek, most az elektronikus aláírás elterjedését gátló tényezők feltérképezésén, majd pedig azok megszüntetésén dolgoznak – mondta Kovács.
