A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. igazgatósága a hét elején ugyan jóváhagyta a társaság idei üzleti tervét, de a cég közgyűlése még nem adta áldását erre, így egyelőre nem végleges az úthálózat-fejlesztések kapcsán 2003-ban kiírandó közbeszerzési pályázatok listája. A társaság közgyűlése várhatóan a jövő héten fogadja el a 2003-as üzleti tervet s ezzel együtt az idei beruházásokat - mondta lapunknak Bodnár Zoltán, az NA Rt. vezérigazgatója. Emiatt a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény sem tartalmazza a teljes beruházási sort, sőt az abban foglaltak semmire sem kötelezik a társaságot. A közzététellel csupán azt akarta elérni az NA, hogy amennyiben a későbbiekben mégis meghirdetik az adott beruházást, az ajánlattételi időszakból 15 napot megspórolhassanak, vagyis ennyivel gyorsulhat a közbeszerzési folyamat - fogalmazott a vezérigazgató.
Az előzetes tájékoztató szerint az NA három autópálya-szakasz építésére és két kapcsolódó beruházásra ír ki nyílt pályázatot az év folyamán. Az NA feltehetően korábbi pályázataihoz hasonlóan a soron lévőknél is érvényesíti azt a szándékát, amely szerint csak azok a cégek építsenek sztrádákat, amelyek ebben referenciákkal rendelkeznek, vagyis ezúttal a Vegyépszer is labdába rúghat, mivel e cég is rendelkezik már átadott autópályával. Az építési feladatok mellett az NA mérnöki munkálatokra, minőségbiztosításra, engedélyeztetési és kivitelezési tervek készítésére, illetve több szakasz esetében komplex nemzetgazdasági vizsgálatra és környezetvédelmi hatástanulmány készítésére ír majd ki pályázatot.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. az előzetes tájékoztatója szerint az M0 egyes szakaszainak burkolatcseréjére, az M1-es sztráda bizonyos területein a burkolat, illetve a hidak felújítására ír ki közbeszerzési pályázatot 2003-ban. Szintén közbeszerzési pályázat keretében újítják fel a sztrádák mentén lévő pihenőhelyeket, s az ÁAK azt is tervezi, hogy még 2003-ban pályázatot ír ki az M7-es egyes részein az üzemi célú komplex informatikai rendszer kiépítésére.
