Ebben az évben nincs olyan túlkínálat a vetőmagpiacon, mint 2002-ben - mondta lapunknak Láng László, a Vetőmag Terméktanács alelnöke, az MTA martonvásári kutatóintézetének osztályvezetője. Véleménye szerint tavaszi árpából a malátaipar által keresett fajták vetőmagjai lényegében már el is fogytak, s a hagyományosan kevés tavaszibúza-vetőmagot is megvásárolták már a gazdák. Hullán Tibor, a terméktanács igazgatója szerint tavaszi árpából, borsóból és szójából egyaránt van még elegendő mag. A terméktanács 2003-ra tonnánként - áfa nélkül - 58 400 forintos irányárat határozott meg a tavaszi kalászos vetőmagra. Ebből 42 000 forintot tesz ki a felvásárlási ár, 10 százalék a nagykereskedelmi árrés, a licencdíj és a csávázás költsége pedig 4520 és 7680 forint.
Azt javasolják a vetőmag-forgalmazók számára, hogy az irányártól 5 százaléknál nagyobb mértékben ne térjenek el. A borsó vetőmag nettó végfelhasználói irányárát tonnánként 89 ezer forintban határozta meg a terméktanács, a nagykereskedők (forgalmazók) részére megállapított irányár 76 ezer forint. A szója nagykereskedelmi irányára 125 ezer forint tonnánként. A végfelhasználói irányáraktól szintén legfeljebb 5 százalékban lehet eltérni.
A terméktanács kérte a 40 százalékos felújítási kötelezettség visszaállítását, ez azonban nem történt meg. Az indoklás szerint a földalapú támogatásnak az EU-ban sem feltétele a vetőmag-felújítás. E kötelezettség elmaradása azonban váratlanul érte a vetőmagosokat. Miután Magyarország kérte felvételét az EU vetőmagtermesztő országainak listájára - és a magyar kvóta meghatározását -, az európai bizottság jelezte, hogy a magyar kvótát a jelenlegi és az új tagállamok kvótáinak meghatározásával egyidejűleg kell megállapítani a 2004-05-ös és a 2005-06-os gazdasági évekre. Az uniós vetőmag-támogatási rendszert legkorábban 2004 július elejétől lehetne bevezetni: a magyar kvóta meghatározásán túl ehhez is szükség van a támogatási rendszer működtetését végző agrárintézményi háttér kialakítására. Az EU-ban hektáronként 39 ezer forintnyi támogatásra számíthatnak a vetőmagtermelők.
