A Közlekedési Főfelügyelet (KF) 2003-ban 20 milliárd forintból gazdálkodhat, vagyis 2 milliárddal többől, mint az idén, amikor is másfél millió műszaki vizsgát és mintegy 90 ezer vezetői engedélyt adtak ki, ami csaknem megegyezik a tavalyival - mondta Békesi István, a KF megbízott főigazgatója egy hétfői sajtótájékoztatón. A felügyelet a 2000-es díjtételek átlagosan 10-12 százalékos emelkedését javasolta 2003-ra, ám erről a közlekedési, illetve a pénzügyminiszter a napokban dönt. Idén nem csökkent a járművek 11,6 éves átlagéletkora, miközben csaknem 200 ezer új járművet helyeztek forgalomba.
A főfelügyelet idén 1,5 milliárd forintot fordított beruházásokra, elsősorban számítástechnikai fejlesztésekre. Ebből a Fővárosi Közlekedési Felügyelet 200 millió forinttal részesedett.
Pintér József, a fővárosi közlekedési hatóság vezetője a legfontosabb jövő évi feladatok között említette a 4-es metró építésének engedélyeztetését, a 2-es metró felújításával kapcsolatos hatósági feladatokat, az egységes vizsgálati technológia kialakítását, illetve - a korrupció visszaszorítása érdekében - az ellenőrzések szubjektív elemeinek minimálisra csökkentését.
(NAPI)
