BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új helyszínen a Forma-1

2002. október 23. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két év múlva új helyszín kerül a Forma-1-es eseménynaptárba. A napokban ugyanis Bernie Ecclestone aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében Kínában is rendeznek világbajnoki futamokat. E zerint a versenyzők 2004 és 2010 között biztosan ellátogatnak a Sanghajban építendő pályára. A tervek már elkészültek, az 5,45 kilométer hosszú aszfaltcsík mentén mintegy 200 ezer szurkoló foglalhat majd helyet. A brit üzletember nem kívánta megnevezni, hogy a kínai nagydíj melyik verseny helyére kerül be a naptárba, ám megfigyelők szerint leginkább a belga futam fölött lebeg Damoklész kardja. Így Ecclestone régi elgondolása valósul meg, hiszen ő már évek óta fenyegetőzik, hogy az Európai Unióban levő színhelyekről a dohányreklámok miatt ázsiai országokba „telepíti” a száguldó cirkuszt.
(NAPI)

Ábrahám Ambrus
Ábrahám Ambrus

Ez is érdekelhet