Sok múlik a szerencsén, de a legfontosabb, hogy nagyon jó a csapat, amely folyamatosan képes jó teljesítményt nyújtani - mondta a sakkszövetség tegnapi sajtótájékoztatóján Lékó Péter nemzetközi nagymester a szlovéniai Bledben a jövő hét végén kezdődő 35. sakkolimpia esélyeit elemezve. A világbajnoki döntős sakkozó szerint az orosz csapat csak az NBA dream teamjéhez hasonlítható, szinte előre oda lehetne adni nekik az aranyérmet: játszik Kaszparov, de a leggyengébb játékosuk is 14. a FIDE listáján. Az Élő-pontszámok alapján mindenesetre a magyar válogatott a harmadik legerősebb - tette hozzá. Almási Zoltán, a 25 év átlagéletkorú válogatott harmadik táblása úgy véli, hogy a svájci rendszerű lebonyolítás miatt nagy jelentősége lesz az utolsó fordulók sorsolásának. Szerinte a papírforma a 3-10. hely egyikét ígéri, mert nagyon szoros a mezőny. A hölgyeknél az első hat közé kerülés már nagy siker lenne - tette hozzá Doleschall György, a szövetség alelnöke.
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium csak az első hat helyet díjazza pénzjutalommal, méghozzá progresszíven: az első helyért nettó 2 450 000, a másodikért 1 625 000, a harmadikért pedig 1 150 000 forintot tehetnek zsebre fejenként a csapattagok. A sakkszövetséget több szponzor is támogatja - köztük az Arago, a Hunguest Hotels, a Hungaropharma -, de szívesen vennék a legnagyobb magyar vállalatok támogatását is, persze, az eredmények jelentik a legjobb ajánlólevelet - nyilatkozta kérdésünkre Kállai Gábor szakmai igazgató. A csapat kinntartózkodásának költségeit a rendezők állják, az olimpia teljes költségvetése becslések szerint 3 millió dollár, ami rekordösszeg. A verseny kuriózum lesz abból a szempontból is, hogy a nyári olimpiai játékokhoz való közeledés jegyében először végeznek doppingellenőrzést, igaz, negatív szenzációt senki se vár - nyugtatta meg a kedélyeket Kállai. A szakmai igazgató a NAPI Gazdaság kérdésére megerősítette: nem tudnak arról, hogy a doppinglistán szereplő készítményeket bármelyik játékos szedné, erre vonatkozóan vizsgálatok sem készültek. A magyar csapat teljes mértékben tartani fogja magát még a koffeinbeviteli határértékekhez is - mondta. Horváth Csaba nemzetközi nagymester szerint ez valóban talán a jelenlegi legerősebb magyar válogatott, az első három táblához mindenesetre nem sok kétség fér. Szerinte a csapat dobogós eséllyel vág neki a küzdelemnek, legrosszabb esetben az első hatban lesz, ezt jogosan várhatja el a közvélemény. Komoly konkurens Oroszország, Ukrajna, Örményország, Anglia, az Egyesült Államok, Izrael és esetleg Németország. Kérdésünkre közölte: egyáltalán nincs tudomása arról, hogy a magyar játékosok közül bárki is tiltott szert használna. Az azonban nem elképzelhetetlen, a mezőnyben lesznek olyanok, akik megbuknak a teszten - véli Horváth Csaba.
B. P. A.
