A mezőgazdasági termelői árak az első nyolc hónapban 9,2 százalékkal süllyedtek az előző év ugyanezen időszakához képest. A havi visszaesés év/év alapon 8,7 százalék volt. Fórián Zoltán, a Rabobank elemzője szerint igen meglepő a havi adat, hiszen júliusban a csökkenés mértéke már mérséklődött, s csak 6,5 százalék volt. A megugrás a hibridkukorica-vetőmag árának zuhanásával magyarázható. Fórián véleménye szerint szeptemberben csökken az árszint elmaradása a tavalyitól, s októberben vélhetően meg is áll a csökkenés.
Az elmúlt év első nyolc hónapjához viszonyítva a gabonaféléket 18,7 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesítették - ezt is elsősorban a kukorica felvásárlási árának csökkenése okozta. Az élelmezési burgonya termelői átlagára 3,1 százalékkal, a gyümölcsök árszintje 15,7 százalékkal mérséklődött. A zöldségfélék ára viszont átlagosan 2,5 százalékkal emelkedett, de ez utóbbi növekedés az előző hónapokhoz képest csökkenő tendenciát mutat. Idén az első nyolc hónap átlagában a vágóállatok közül a vágósertés termelői ára 15,5 százalékkal, a baromfié 6,4 százalékkal mérséklődött, a marháé pedig 4,9 százalékkal emelkedett. A tehéntej termelői átlagára 5,3 százalékkal nőtt, a tyúktojásé viszont 9,4 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál.
Á. A.
