Az elképzelések szerint a turisztikai célelőirányzat (TC) keretét az idei 28 milliárd forintról jövőre 33,6 milliárd forintra növelnék - mondta el lapunknak Budai Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) turizmusért felelős helyettes államtitkára. A célelőirányzat emelése megfelel a szakmai szövetségek javaslatainak. A növelésből mintegy másfél milliárd forint jutna a Magyar Turizmus Rt. (MT) éves büdzséjének növelésére, így az 8,178 milliárd forint lehet 2003-ban. A turisztikai kereslet átmeneti visszaesésének ellensúlyozása végett az MT 2002-es büdzséjét nemrégiben 1,7 milliárd forinttal 6,7 milliárd forintra növelték. A forgalom élénkítését a marketingen kívül hatékonyan segítheti több adómentes határ megváltoztatása - mondta a helyettes államtitkár.
A tervek szerint eltörölnék az üdülési csekk kibocsátásának felső határát, az adómentes összeghatárt pedig a mindenkori minimálbér szintjére emelnék. A változtatással az államháztartás biztosan jól jár - mondta Budai.
Az adómentes értékhatár jelenleg a csekk értékének fele, legfeljebb 20 ezer forint. A vállalkozások eddig átlagosan 21,2 ezer forintos csekkeket vásároltak, így nem tudták igénybe venni a maximális adó- és járulékmentességet. A Nemzeti Üdülési Szolgálat számításai szerint az üdülésicsekk-forgalom minden egymilliárd forintos növekedése mintegy 500 millió forint bevételnövekedést jelent az államkassza számára, ez pedig bőségesen meghaladja az adó- és járulékkiesés értékét.
Elsősorban a vendéglátás forgalmát növelheti az étkezési hozzájárulás adómentes határának növelése. A változtatás nyomán valószínűleg itt sem romlik a büdzsé pozíciója - véli a helyettes államtitkár. Az adómentes rész már évek óta változatlan: az élelmiszerboltokban levásárolható hidegutalványnál jelenleg havi 1400 forint, a melegutalványnál pedig 2200 forint. Ebből viszont biztosan nem finanszírozható egy hónapig az étkezés. Az értékhatár növelése már évek óta napirenden van. A Kopint-Datorg és a Tárki egy korábbi kutatása szerint a központi büdzsé számára a bevételkiesésnél jóval nagyobb többletforgalmat generálna az adómentes értékhatár emelése. A tervezett emelés éves szinten mintegy 15 milliárd forintos adóbevétel-kiesést okozna az államháztartásnak. A bevétel elmaradását azonban ellensúlyozza, hogy az étkezési jegyek forgalma körülbelül 50 milliárd forinttal növekedne, különösen a melegétkezési utalványok iránt volna nagy érdeklődés.
A falusi turizmus - amely alternatív bevételi forrás a lakosság számára - fejlesztését szolgálja, hogy az ebből származó bevételek adómentes határát évi 400 ezerről 750 ezer forintra emelnék. További egyeztetés szükséges még több változtatáshoz: az utazási vállalkozások áfafizetésével, a pénzváltás egyszerűsítésével és a reprezentációs keret növelésével kapcsolatban. A módosításokhoz szükséges jogszabály-változtatások a 2003-as költségvetési törvényhez kapcsolódva kerülhetnek novemberben vagy decemberben a parlament elé - mondta Budai.
D. L.

Domokos László