Az építőipari termelés volumene májusban a munkanaptényezővel kiigazított index szerint 23,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havinál pedig 0,5 százalékkal volt magasabb. A kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés májusban 22,1 százalékkal, az év első öt hónapjában pedig 25,6 százalékkal emelkedett – közölte a KSH. Áprilisban a korrigált mutató 32,2 százalékos éves növekedésről számolt be, az első négy hónap 26,9 százalékos bővülést hozott.
A korábbi hónapokhoz hasonlóan májusban is növekedés jellemezte a szektor egészét, azaz mind a nagyobb, mind pedig a kisebb vállalkozások növelni tudták termelésüket.
A dinamikus növekedés fennmaradása mellett szól, hogy az építőipari vállalkozások májusban az egy évvel korábbinál csaknem 50 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek. Tavaly májushoz viszonyítva az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,2 százalékkal, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,1 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,7 százalékkal voltak magasabbak – derül ki a KSH jelentéséből.
Az impozáns számok fényében nem tekinthető meglepőnek, hogy a szektor vállalatai kedvezőbbnek ítélik helyzetüket, mint az előző két év hasonló időszakában. A Kopint-Datorg legutóbbi felmérése szerint a magyar gazdaság egészét illetően ugyan pesszimistábbá váltak az ágazat cégei, pénzügyi körülményeik javulása és kapacitásaik jobb kihasználása mégis óvatos derűlátásra ad okot.
A felmérés szerint a vállalkozások 46 százaléka számít rövid távon helyzetének javulására és csupán 6 százalékuk romlásra. Bár a vállalatok összehasonlítva a 2001 első félévi helyzettel elégedetlenebbek jelenlegi termelési volumenükkel és szerződésállományukkal, ezt ellensúlyozza, hogy kapacitásaik kihasználtsága kedvezőbb a tavalyinál.
A reálfolyamatok többségére a 2002. januárinál rosszabb, a tavalyi év hasonló időszakánál jobb prognózist adtak a megkérdezett vállalkozások.
A cégmenedzserek szerint az iparági kereslet a következő félévben is élénk lesz, de elmarad az egy évvel korábbitól. A vállalatok termelési prognózisai ez alkalommal is kedvezőbbek, mint a folyó termelés minősítése, a vezetők szerint ugyanis a gazdaságos termelést továbbra is akadályozzák a versenyeztetéssel kapcsolatos anomáliák, a megrendelők pénzügyi nehézségei és a magas adó-, illetve járulékterhek.
K. P. P.–S. M.
