BUX 139067.65 -0,52 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre több a szegénynek minősülő önkormányzat

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok megsegítésére idén 15,4 milliárd forint jutott, ez kétmilliárd forinttal több a 2001-esnél. Az 1230 támogatott közül a legnagyobb összeget Kazincbarcika kapja. A jelek szerint az észak-dunántúli önkormányzatok vannak a legjobb helyzetben, onnan viszonylag kevés igénylés érkezik.

2002. július 17. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (önhiki) idén az első ütemben 15,4 milliárd forinthoz juthatnak. A pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelentette a támogatott települések listáját és a támogatást. A támogatások törvény szerinti átutalása - az előlegek elszámolását figyelembe véve - augusztustól kezdődően a nettó finanszírozás keretében történik.
Idén az önhiki csaknem kétmilliárd forinttal több a 2001-ben folyósított összegnél. Az effajta kiegészítő támogatás iránti igényét 1257 helyi önkormányzat nyújtotta be, azaz minden harmadik magyar település megjelent igénylőként. Az összes igényelt állami támogatás meghaladta a 22 milliárd forintot. Az idén pályázó települések száma hatvannal haladja meg a tavalyit, míg az igényelt összeg 2,7 milliárd forinttal emelkedett. A pénzügyi tárca az elbírálás során csupán 27 támogatási igényt nem ismert el, így a többi 1230 helyi és megyei önkormányzat megkapja a pénzt. A kérelmezők 92,9 százaléka község vagy nagyközség.
A Pénzügyminisztérium megítélése szerint esetenként tetten érhető a bevételek alultervezése, valamint a sikeres támogatás érdekében szakértők alkalmazása. Az önkormányzatok ugyanis mindent megragadnak, hogy külön támogatásban részesüljenek. A támogatottak évről évre növekvő száma pedig megerősíti azt a szándékot, hogy a támogatási rendszert beillesszék a normatív szabályozásba. A PM szerint szükséges az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települések támogatási rendszerének megváltoztatása. A tervezett átalakítás első lépcsőjében 2003-ig türelmi időt adnának, majd az új rendszer 2004-től működne.
(NAPI)

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet