A jelek szerint visszavonulót fúj a pénzügyi tárca, így az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) a lehető legtöbb könnyítést tartalmazza majd. Az utóbbi napokban több olyan információ is napvilágot látott, amelyek szerint a vállalkozások meglehetősen szűk köre számára lehet csak vonzó az eva.
A Pénzügyminisztérium (PM) a következő két hétben állítja össze az egyszerűsített vállalkozási adó végleges koncepcióját - jelentette ki Burány Sándor, a tárca politikai államtitkára. Azt azonban elismerte, hogy az eddig napvilágra került részletek a PM előzetes verzióiból származnak. Burány ígérete szerint az eva gyakorlatilag a választási kampányban ígért összes kritériumnak megfelel majd. Ennek értelmében csökken az ezt az adónemet választó adózók adminisztrációs terhe, valamint több adónemet kivált. Erről a PM és az MSZP frakciója csütörtökön állapodott meg.
Annak ellenére, hogy még csupán készül a végső koncepció, több pont már most biztos - hangsúlyozta Burány. Az evát választó vállalkozóknak nem kell feltétlenül alanyi adómentességet vállalniuk. Az is bizonyos, hogy eva alapján a nem fővállalkozású egyéni vállalkozók is adózhatnak. Az új adónem az áfafizetési kötelezettséget is kiváltja - szögezte le a politikai államtitkár. A pénzügyi tárca azzal számol, hogy az eva mintegy félmillió vállalkozást érinthet, közülük várhatóan 200 ezren választják az új adózási rendszert. A pénzügyi tárca köti magát ahhoz, hogy az evát csak a már jelenleg is működő gazdasági társaságok választhatják. Az azonban még nem dőlt el, hogy az új adóhoz átlépő vállalkozásoknak hány éves múlttal kell rendelkezniük. Emellett egyelőre az sem tudható, hogy az adózóknak kell-e költségszámlákat gyűjteniük. A kormánynak nem célja, hogy a munkavállalók a közeljövőben tömegesen váljanak kényszervállalkozóvá - mondta Burány. Ennek megakadályozása szintén a következő két hét feladata. Az új adó részleteiről a PM hamarosan egyeztet a kamarákkal és a szakmai szervezetekkel.
D. L.
