A magyarországi ipari parkok száma 155-re nőtt, miután a gazdasági miniszter kilenc újabb pályázónak ítélte oda az ipari parki címet. Az első félévben március 30-áig pályázhattak az üzemeltető vállalkozások. A cím megítélésének feltétele, hogy a jövendő parkok vállalják minél több vállalkozás odacsábítását.
Eddig 146 ipari parknak minősített terület volt Magyarországon, ám közülük csupán 125-be települt be valamilyen vállalkozás. E cégek a magyarországi ipar árbevételének 26 százalékát, az exportárbevételnek pedig 38 százalékát termelik meg. Az összesen mintegy 1700 cég eddig csaknem ezermilliárd forint értékben fektetett be. A parkokban tevékenykedő cégek együttesen mintegy 114 ezer embernek adnak munkát, a vállalkozások 2001-es összes árbevétele 3300 milliárd forintra rúgott.
Az állam eddig derekasan kivette a részét az ipari parkok fejlesztésének finanszírozásából. Forrásai révén mintegy 11 milliárd forint fejlesztés indult el a parkokban. Csak 2001-ben a Széchenyi terv keretében 49 ipari parki projekt összesen 2,3 milliárd forint támogatást kapott. Az idén összesen négymilliárd forint áll e célra a gazdasági tárca rendelkezésére, amely az ipari parkok fejlesztésére tízéves fejlesztési programot dolgozott ki. Ennek nyomán várhatóan 250-re emelkedik az ipari parkok száma. Az állam - jelentős szerepvállalása ellenére - a fejlesztési kiadásoknak csupán egy részét állja. A parkok túlnyomó többsége zöldmezős beruházás keretében jött létre. A néhány barnamezős és reorganizációs beruházás döntően a 2000 előtti időszakban valósult meg.
A mostani döntés érdekessége, hogy Szegeden már eddig is három ipari parki terület működött, most pedig két újabb kapott címet. Szolnokon szintén évek óta üzemel már egy parki címet kapott terület.
D. L.
