Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha csak a médián átszűrődő elemzői véleményeket vesszük alapul, akkor a múlt héten az volt az általános vélekedés a magyar piacokon, hogy a Fidesz - MPP választási győzelme a forint erősödésének irányába mutatna, az MSZP-győzelem viszont jót tenne a részvénypiacnak. Kétségtelen, hogy a szocialista miniszterelnök, illetve a pénzügyminiszter-jelölt többször is olyan nyilatkozatot tett, amely szerint kormányra kerülve nem erőltetnék túl az infláció csökkentését. A piac ezt egyértelműen úgy fogta föl, hogy a szocialista kormány nem bánná a forint esetleges gyengülését; innen származik az a közkeletű meglátás, hogy az MSZP győzelme esetén nem erősödne, sőt akár gyengülne is a nemzeti fizetőeszköz.
Ezt viszont nem támasztja alá, hogy László Csaba szocialista pénzügyminiszter-jelölt határozottan kizárta a Magyar Nemzeti Bank 2002-es és 2003-as inflációs céljának módosítását. Ugyancsak ez ellen szól, hogy a következő kabinetnek - pártoktól függetlenül - nagy valószínűséggel tennie kell valamit a reálértéken két éve nem emelkedő hatósági árakkal.
Ez azt jelentheti, hogy a szocialisták a bejelentett inflációs többletet nem feltétlenül gyengébb forinttal „érnék el”, hanem például a közlekedési tarifák, a fűtés és a gáz árának eddiginél nagyobb mértékű emelésével.
Több piaci elemző is úgy látja, hogy az EU-csatlakozás várható időpontjának kitolódása egy Fidesz vezette kabinet inflációs elkötelezettségét is kikezdheti. A jelenlegi kormánypárt ambiciózus és társadalmi költségeket is vállaló inflációleszorító hevülete ugyanis nagyrészt abból táplálkozik, hogy az eurózónába való belépést eddig 2006-ra tette, amihez viszont a feltételek között szereplő alacsony inflációs szintet 2004 márciusa és 2005 márciusa között kellene elérni. Ráadásul a hatósági árak problémájával egy ilyen kabinetnek is szembe kell néznie, különös tekintettel arra, hogy úgy tűnik, egy időre ismét vége az alacsony olajárak korszakának. A várható fejlemények tehát inkább egy irányba mutatnak, mint széttartanak, arról nem is beszélve, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét egyik párt sem vonja kétségbe, ami továbbra is kiszámítható monetáris politikát sejtet és ehhez a fiskális politikának is alkalmazkodnia kell, ha nem akarjuk követni a lengyel példát.
Ettől teljesen függetlenül vége van azoknak az időknek, amikor minden pénzügyminiszter a szűk járható ösvényeket emlegette. A magyar gazdaság tartós növekedési pályára állt és ez lehetőséget teremt arra, hogy adott makrogazdasági keretek között a pártok markánsan eltérő programokkal álljanak elő és azokat jórészt meg is valósítsák. Nem vitás például, hogy egy MSZP vagy MSZP-SZDSZ kormányzat nagyobb eltökéltséget mutatna az adók csökkentésére, míg a Fidesz a nagy állami beruházásokra és a középosztályra építő programokra fogékony.
Az „adott makrogazdasági keretekre” mindkét fél tekintettel lesz. Az MSZP sokat tanult a Bokros-csomag kénytelen-kelletlen elfogadásából, a Fidesz pedig egészen a legutóbbi időkig fegyelmezett fiskális politikát folytatott. Márpedig ezek a keretek - bennük a Széchenyi terv már megítélt, de még nem folyósított 100 milliárd forintjával és az autópálya-építésekkel - mégiscsak határt szabnak az ígéretek teljesítésének. Mindennek tetejébe a világgazdasági növekedés fellendülése inflációs nyomáshoz vezet, felpörgeti a növekedést és a foglalkoztatást, ezért a Fidesz vezetői által előszeretettel emlegetett anticiklikus gazdaságpolitika alól kicsúszik a talaj. A mostani út követése egy év múlva már voluntarizmus lenne.
Ugyanezek a körülmények óvatosságra intik majd a nagy adócsökkentőket is, hiszen az ígért adótáblák jövedelmi hatása nem elhanyagolható. Igazán nagyszabású mérséklésre a 2000-es költségvetés tervezésekor nyílt volna lehetőség, de ez kimaradt - még csak azt sem mondhatjuk, hogy oktalanul. A megelőző év szeptemberében már látszott, hogy a 2000, valamint 2001 a költségvetési többletbevételekről szól, de a recessziót még csak a legóvatosabb elemzők emlegették. Hasonló lehetőségre alapozni azonban most botorság volna, ráadásul az MSZP azonnali béremeléseket is ígért, s ezek beváltása sem kedvez a nettó keresetet növelő többi lépésnek.
A piaci elemzők mindezeket szem előtt tartva inkább a MIÉP parlamenti szerepének tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Általános volt a vélekedés, hogy a szélsőséges és kirekesztő elveket követő párt „helyzetbe jutása” sokat ártana a magyar gazdaságnak. Fantáziadús források tudni vélték, hogy ennek elkerülése végett jelentős lobbicsoportok mozdultak meg, arra ösztönözve a Fidesz és az SZDSZ vezetőit, hogy egy győztes, de a többséget el nem érő Fidesz adott esetben tegyen koalíciós ajánlatot a mérleg nyelve szerephez elég erős SZDSZ-nek, a liberálisok pedig ne habozzanak elfogadni a feléjük nyújtott kezet.
(NAPI)
