Tájékoztató a kormány üléséről
A kormány döntése értelmében a kabinet készfizető kezesként áll a Vértesi Erőmű Rt. környezetvédelmi szempontból elkerülhetetlen, úgynevezett retrofit beruházása mögé. Borókai Gábor kormányszóvivő a kormányülést követően elmondta, hogy az erőművi kéntelenítésre azért van szükség, mert az uniós előírások értelmében megengedhetetlen a káros anyagok levegőbe bocsátása.
Ha ez a program nem valósulna meg, 2003-ban be kellene zárni az erőművet. A készfizető kezesség 10 milliárd forint hitel felvételét teszi lehetővé. A kormány ugyanakkor felkérte a gazdasági és a pénzügyminisztert, hogy 2002 novemberéig vizsgálják meg a részvénytársaság tőkeemelésének lehetőségét.
A legfrissebb adatok szerint eddig 26 500 személynek postáztak, illetve adtak át magyarigazolványt - közölte a kormányszóvivő. Borókai - a belügyminiszter közlésére hivatkozva - elmondta, hogy eddig összesen 216 ezren igényeltek magyarigazolványt. Szólt arról is, hogy eddig 7600 családi gazdálkodó jelentkezett regisztrációra. A kormány felkérte az érintett tárcák vezetőit, hogy a társadalombiztosítás reformjának keretén belül dolgozzák ki az önálló balesetbiztosítási rendszer bevezetésére vonatkozó szabályokat.
(NAPI)
