BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az utolsó öt hónapban javult a külker mérleg

Tavaly a külkereskedelmi mérleg 3,55 milliárd euró hiányt mutatott, ami 18 százalékkal elmaradt a megelőző évi deficittől - mondta pénteken Matolcsy György gazdasági miniszter a tavalyi forgalmi adatok nyilvánosságra hozatalakor. A miniszter ebben az évben a behozatal 6-8 százalékos növekedésére számít, ami - összevetve Martonyi János külügyminiszter hasonló nagyságú exportnövekedési várakozásával - 4 milliárd euró alatti hiányt vetít előre.

2002. február 24. vasárnap, 23:59

Decemberben a tavalyi legnagyobb havi hiányt - 410,2 millió eurót - hozta össze a külkereskedelem, ezzel együtt nem tört meg a deficit tavalyhoz viszonyított csökkenésének augusztus óta tartó folyamata. Az év egészében a bruttó hiány 3,552 milliárd euró volt, 756 millióval kisebb, mint 2000-ben. A hiány exporthoz mért aránya 10,5 százalék volt, ez 3,5 százalékpontos javulás a 2000-eshez képest.
Martonyi az egyenleg javulását alapvetően az energiaszámla csökkenésének és az agrár-, illetve élelmiszer-ipari kivitel jóval átlag feletti növekedésének tulajdonította. A mérleg javulása mindazonáltal a forgalom dinamikájának jelentős visszaesése mellett következett be.

Tavalyelőtt az export 30,0, az import pedig 32,5 százalékkal bővült, 2001-ben viszont 11,3, illetve 7,8 százalékos növekedést mutattak. A KSH adatai szerint 2001-ben - forintban számolva - a kivitel 10, a behozatal pedig 7 százalékkal bővült. Ugyanezek a növekedések volumenben számolva 8, illetve 4 százalékosak.
A két miniszter homályos előrejelzései arra utalnak, hogy idén sem várható a forgalombővülés gyorsulása, a külügyi tárca vezetője ugyanis az export 6-8 százalékos gyarapodására utalt, Matolcsy pedig ehhez hasonló mértékű importnövekedést vár a szerinte az év második negyedében beinduló élénkülés nyomán. A külkereskedelmi mérleg így várhatóan nem éri el a 4 milliárd eurót.
Az egyenleg javulása a forgalom Matolcsy által biztatónak mondott szerkezetváltozása mellett következett be. A beruházási célú import ugyanis 10 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a fogyasztási célú behozatal - a reálkeresetek izmos, 6,4 százalékos növekedése ellenére - átlag alatti mértékben, 7,3 százalékkal bővült. Ugyancsak kedvező változás állt be 2001-ben a cserearányok alakulásában: a tavalyelőtti 2,7 százalékos cserearányromlás 2001-ben 0,3 százalékra mérséklődött.
Tavaly egyértelművé vált a vámszabad területi forgalom növekedésének 2000-ben megindult lassulása, az ide irányuló behozatal 3,6, az innen származó kivitel pedig 8,8 százalékkal bővült, mindkét ütem vastagon elmarad az átlagostól. Ezzel párhuzamosan erősen a nemzetgazdasági átlag felett bővült a korábban igencsak halovány vámterületi kivitel. Ennek megfelelően a vámterületi cégek immár 65 százalékát jegyzik az exportnövekménynek, ez a hosszú évek óta tartó tendencia gyökeres változását mutatja.
M. Cs.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet