Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A tíz tagjelölt országnak termelékenységben átlagosan 59, bruttó bér tekintetében pedig 500 százalékos lemaradást kell ledolgoznia az Európai Unió tagállamainak átlagához képest. Magyarország 42 százalékos lemaradása kedvező pozíciót jelent a tagjelöltek csoportjában, Csehország ugyancsak 42 százalékos és Lengyelország 62 százalékos lemaradása mellett. Az 1995 és 2000 közötti időszakban a termelékenység növekedési listáját Magyarország vezeti Szlovéniával együtt, mintegy 17 százalékkal, megelőzve Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát is.
A termelékenység és a bruttó bérek versenyképességi ollójának indikátora, az egységre jutó bérköltség a vizsgált időszakban 25-ről 16 százalékra mérséklődött Magyarországon, míg Csehországban 3 százalékponttal nőtt (21-ről 24-re), Lengyelországban pedig mintegy 15 százalékpontos emelkedést (10,5-ről 25,2-re) mutatott.
Látható, hogy a termelékenység és a bruttó bérek nem összhangban változnak a tagjelöltek esetében. Magyarországon a termelékenység növekedése 1995-1999 között négyszerese volt a bruttó bérek növekedésének, azaz a termelékenység növekedéséből származó többletet nem osztották vissza. Lengyelországban ugyanebben az időszakban a bérek növekedése pontosan kétszerese volt a termelékenység növekedésének, ami az ismert költségrobbanáshoz és recesszióhoz vezetett.
A tanulmány szerint a magyar nagyvállalati vezetők 14,1 százalékos nominális termelékenységnövekedést várnak, azonban a növekvő termelékenységet váró vállalatok száma 62 százalékra csökkent, ami 1999 óta a legalacsonyabb arányt jelenti. A relatíve magas termelékenységi potenciál és a pozitív várakozások ellenére sem biztosított azonban a felzárkózás. A politikai célként nyilvánosságra hozott 6,5 százalékos növekedés mellett a bérek ugyanis még a GDP-nél is lassabban, 15-20 év alatt zárkózhatnának fel.
(NAPI)
