A 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény kapcsán a pénzügyi és költségvetési bizottság tegnap támogatásáról biztosította azt a módosító javaslatot, amely a szerencsejáték-törvény módosításából elhagyná a gyorsjátékkal, illetve az online szerencsejátékkal kapcsolatos bekezdéseket. A javaslat indoklása szerint az ezekkel kapcsolatos kérdéseket a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény átfogó módosításakor rendezik.
A most elfogadott indítvány Rogán Antal korábban benyújtott és elutasított javaslatának továbbfejlesztett verziója. A zárszámadási törvényjavaslat szerencsejátékokkal foglalkozó 28. paragrafusát így nem teljes egészében törölték, hanem csak az online hálózatba kötött pénznyerő automatákkal szervezett szerencsejátékokat, illetve a gyorsjátékokat érintő passzusok maradtak ki.
Az eredeti javaslat mind az online, mind pedig a gyorsjátékok esetében kikötötte, hogy a szervező gazdasági társaságnak 3 milliárd forintnak megfelelő vagyoni biztosítékkal és egymilliárd forint alap-, illetve törzstőkével kell rendelkeznie. Többen kifogásolták, hogy ezek a kitételek kizárták volna a kis- és közepes vállalkozásokat erről a piacról. A Szerencsejáték Rt. (SzRt.) erre az évre tervezett 74-76 milliárd forintos forgalmát (NAPI Gazdaság, 2001. február 19., 5. oldal) a társaság hagyományos játékainak (számsors- és fogadásos játékok, kaparós sorsjegyek) értékesítéséből származó bevételekre alapozták - mondta a NAPI Gazdaságnak Somorai László szóvivő. Ebből adódóan a szerencsejáték-törvény tervezett módosításának elhalasztása nem befolyásolja az SzRt. idei árbevételét és adóbefizetését, amelyek időarányosan teljesültek.
Hantosi Ferenc, az SzRt. elnök-vezérigazgatója lapunknak korábban kifejtette (NAPI Gazdaság, 2001. június 8., 8. oldal), hogy terveik szerint külföldi partner bevonásával ez év utolsó felében, negyedében kezdték volna kialakítani a bukmékeri típusú fogadóiroda-hálózatot, amelynél eleinte kizárólag sporteseményekre lehetett volna tippelni úgy, hogy a nyertesek azonnal hozzájuthassanak nyereményeikhez. Ehhez kapcsolódott volna olyan országos hálózatba kötött nyerőautomaták működtetése, amelyek jackpotjai összeadódnak s így egyszerre nagyobb összeg elnyerését tehetik lehetővé.
K. P. P.-B. G.
