Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az elemzés szerint a magyar agrárteljesítmény elmarad az ország adottságai teremtette színvonaltól, javítása nem képzelhető el a korábbi struktúrákban. Ezzel a véleménnyel az elemzők - például Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet volt vezetője és Zacher László, a GKI Rt. volt agrárkutatója - az arany középutat választják az ágazatról alkotott, eddig ismert nézetek között. Az egyik sarkított elképzelés szerint a mezőgazdaság az ország erőforrásait és költségvetését túlságosan terheli, nemzetgazdasági súlyának kívánatos mérséklődése nem elég gyors. A másik - szintén kihegyezett - álláspont alapján az agrárgazdaság erős motorja lehetne a gazdasági növekedésnek, de fejlesztése indokolatlanul háttérbe szorult, így a magyar termőföld és más agrárerőforrások jelentős része is kihasználatlan.
Az elemzők úgy vélik, hogy olyan agrárpolitikára és ennek olyan eszközrendszerére van sürgős és reális igény, amely az agrár erőforrások eddigieknél jobb, hatékonyabb, differenciáltabb és az európai agrárpolitikai törekvéseknek is megfelelő kihasználását definiálja célként. Ez pedig nem más, mint az agribusiness - a termeléssel együtt az azt követő (például az értékesítés) és az azt megelőző (például a vetőmag előkészítése) tevékenységek - fejlődési lemaradásának gyors behozatala.
Ennek kapcsán fokozni kell az agribusiness hozzáadottérték-termelő képességét, meg kell erősíteni az intézményi rendszert és a piacra jutási infrastruktúrát, különös tekintettel az ár-, jövedelem- és értékesítési biztonság erősítését szolgáló felvásárlási, elosztási rendszer - hazai termelést ösztönző - átalakítására. Minden eszközzel javítani kell továbbá a mezőgazdaság döntő részében a versenyképességet, ami elsősorban világos birtokpolitikával, ésszerű üzemi struktúrával, a fejlesztések ösztönzésével, célzott adó- és támogatási rendszerrel érhető el, nem beszélve a visszatérő nagy kormányzati gond, a vidéki népesség alternatív megélhetési lehetőségeinek bővítéséről.
A fentiekre már csak azért is szükség lenne, mert az Európai Unió tagállamaiban a mezőgazdaság, illetve az élelmiszeripar növekedési üteme sok esetben lépést tartott a nemzetgazdaságok gyarapodásával, a hozzáadott érték tömegével mért teljesítménye pedig önmagához képest mindenütt nőtt, szemben a magyarországi trenddel. A fejlett világ agrárfejlődésében alapvető változás, hogy miközben az alapanyag-termelés sem fejlődött vissza, a hozzáadott érték előállítása, a foglalkoztatás fokozatosan áthelyeződött a szélesebb értelemben vett agrárgazdaság, az agribusiness termelést megelőző, illetve követő fázisába. Az agribusiness teljesítménye és gazdasági jelentősége tehát általában nem csökkent, csak szerkezetileg változott meg.
Az agrárelemzők szerint helytelen következtetésre vezethet a mutatók adottságoktól, illetve a reálteljesítményektől elvonatkoztatott túlhangsúlyozása, mert a magyar mezőgazdaság területegységre vetített hozzáadottérték-termelése legfeljebb ötöde a mérvadó európai országokénak. Ezt a helyzetet pedig még akkor sem lehet fejlett szintűnek tekinteni, ha a magyar mezőgazdaság GDP hozzájárulása rohamosan esett az elmúlt évtized során, és 1999-2000-ben 4,3 százalékos mértékével már Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország adataihoz hasonló. A magyar agribusiness 13-15 százalékos GDP részesedése megközelíti az Egyesült Államok 16 százalékos arányát.
L. L.
