A kormány az EU-jogharmonizáció jegyében csaknem tíz törvény módosítását tartalmazó pénzügyi csomagot terjeszt az Országgyűlés elé - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter. A beszámoló szerint a Magyar Posta a jövőben hitelintézetként is működhetne. Ennek érdekében a hírközlési törvényen belül „felülírják” a hitelintézeti törvény megfelelő passzusát. Varga a tájékoztatót követően újságírók előtt elmondta, hogy a kormány meglepően alacsonynak ítéli az OTP ajánlatát a Postabankra.
Lapértesülések szerint az OTP 25 milliárd forintot kínált, a kormány viszont legalább 35 milliárd forintot tartana elfogadhatónak.
A kabinet javaslata alapján az FHB értékesíthetővé válik. Varga szerint azonban üzletpolitikai kérdés, hogy a teljes vagyont, vagy csak egy részét privatizálják. A miniszter tájékoztatott arról is, hogy a vállalatfelvásárlási szabályok kormány által elfogadásra javasolt módosítása alapján a nyilvános ajánlattételhez szükséges 33 százalékos tulajdonrész megállapításakor a közvetlen és a közvetett tulajdonlások között az opciós jogokat is figyelembe veszik. A küszöbértéket elérő tulajdonrész esetén teendő ajánlatnak ki kell terjednie valamennyi részvényre. A javaslat szerint az átláthatóság érvényesítése érdekében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálná a tulajdonosi kör összetételét. A törvényt várhatóan nyár elején fogadja el az Országgyűlés.
A pénzügyminiszter elmondta továbbá, hogy a társaságiadó-törvény tervezett módosítása szerint a 2002 végéig megszerzett kedvezmények 2011-ig élnének, azt követően viszont csak az uniós csatlakozásig lehetne jogosultságot szerezni. A kormány egyedi döntés alapján azonban később is adhat kedvezményt. A 60 milliárd forintot meghaladó beruházások esetében a kormány továbbra is dönthet a kedvezmény idejének meghosszabbításáról. Az EU-taggá válással összefüggésben a helyi adókedvezményeket is érinti a korlátozás. A kormány 50 százalékkal csökkentené a kis- és középvállalkozások körében az átruházási illetéket.
Varga lapunk kérdésére elmondta, hogy az előzetes februári adatok alapján a vártnál kedvezőbben alakult az államháztartás mérlege idén az első két hónapban. Az antiinflációs politika eredményeként értékelte az ipari termelői árak elmúlt évi lassuló emelkedését (9,9 százalék). A GDP tavalyi 5,3 százalékos bővülése alapján szerinte reális esély van arra, hogy Magyarország 15 éven belül felzárkózzon a gazdasági teljesítmény szerint az EU alsó harmadához tartozó tagországokhoz.
B. Z.
