A tej- és tejtermékexport volumene idén az első nyolc hónapban 71,1 ezer tonna volt, ami 11,1 százalékkal nagyobb, mint tavaly egész évben derül ki az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) legfrissebb adataiból. A kivitel értéke ugyanakkor nem növekedett ennek megfelelően, a múlt év januárdecemberi 64,1 millió dollárhoz képest idén januáraugusztusban 51 millió dollár volt. Az AKII külkereskedelmi elemzése szerint ez év első hét hónapjában a volumen duplájára, míg az érték 25 százalékkal növekedett a tavalyi azonos időszakhoz képest (NAPI Gazdaság, 2000. november 6., 3. oldal).
Ágazati szakértők szerint a volumen és az érték egyenlőtlen alakulása mögött egyértelműen az export szerkezetének a tavalyi világpiaci krízist követő átalakulása áll: egy év alatt egyre inkább a kevésbé feldolgozott termékek irányába tolódott el a kivitt tej, és tejtermékek köre. Az első nyolc hónapban az exportmennyiség 68 százalékát, értékben viszont csak 25 százalékát adta a tej és a tejszín, ez az arány lényegében megfelel az első hét havi adatoknak. Tavaly csaknem kétszer annyi tejport és sűrített tejet vittek ki az év első háromnegyedében, mint idén, tejfölből és joghurtkészítményekből pedig a dupláját. A vaj- és vajkrémexport ugyanakkor ötödére csökkent: idén januártól augusztusig 796 tonna volt, míg tavaly csak júniusban 982 tonna. A magasabban feldolgozott termékek kivitele érthetően nagyobb exportárbevételt eredményezett, mint az alacsonyabb feldolgozottsági fokúaké, még a volumen fenti arányú növekedése ellenére is, érveltek a szakértők, hozzátéve: ez azonban a tejágazatnak nem rossz.
A tejföl és joghurt, valamint a vajféleségek kivitelében egy-egy nagyobb cég érdekelt, s általában csak akkor exportálnak, ha árujukat nem tudják eladni a magyar piacon. Ez a szemlélet uralja az egész ágazatot is, amelyben a Tej Terméktanács idén mintegy 300 millió liter tejfelesleget vár 2 milliárd literes termelés mellett. Ezt, illetve az ebből készített termékeket kell valahogyan eladni külföldön. Miután a megcélzott uniós tejkvóta 2,8 milliárd liter, a kényszerű export érdekében a tejesek évek óta támogatják magukat. Erre a támogatásra a terméktanács termelők és feldolgozók által egyaránt töltött intervenciós kasszájából lehet pályázni. Minél alacsonyabb feldolgozottságú a termék, annál kevesebb támogatás kell külpiaci értékesítéséhez, s a cél végül is a felesleg levezetése a belföldi piacról, a belföldi árak szinten tartása érdekében érveltek a szakemberek.
Tóth László Levente
