BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

Befektetés

01.
07.
00:00

Izgalmas napja volt a forintnak

Nagy kilengéseket produkált a forint a hét utolsó napján, hiszen az euróval szembeni két véglet, a 288,5-ös és a 292,2-es érték között 3,5 százalék a különbség − mondta a Napi Gazdaságnak Csajbók Róbert, az ING devizapiaci kereskedője. Mint mondta, van érdeklődés a hazai fizetőeszköz iránt, likviditás is akad, ám még így is szokatlan az ekkora mozgás. Bár pénteken nagyjából ugyanazon a szinten tartózkodott a forint, mint a hét elején, Csajbók szerint gyengélkedik a forint, amit az is mutat, hogy a régióban egyedül a zloty teljesít hasonlóan gyengén. Véleménye szerint a pénteki nap érdekessége az volt, hogy most az állampapírokat bántották, nem a forintot, ennek köszönhetően pedig ismét 6 százalék fölé emelkedtek a hozamok a másodlagos piacon, ahol a hét utolsó napján igen jelentős 4−40 bázispontos hozamnövekedést regisztrált az Államadósság Kezelő Központ. Egyedül a három hónapos és a féléves diszkontkincstárjegyek hozamai nem nőttek, így 5,29 és 6,34 százalék között szóródnak a referenciahozamok. Az euró délután fél ötkor 290,7, a dollár 222,9, a font 357,5, a jen 2,5345, míg a svájci frank 240,5 forintot ért. A heti várakozásokkal kapcsolatban Csajbók elmondta, hogy forintspecifikus hír nem várható, ám a Fed tegnap bejelentett szigorítása okozhat izgalmakat.

Szerző(k):
Dzindzisz Sztefan
01.
07.
00:00

Eseménytelenül zárult a BÉT hete

Nagyobb érdeklődéssel várt hazai vagy külföldi hírek hiányában eseménytelenül, valamirevaló forgalom vagy jelentősebb mozgások nélkül telt a hét utolsó napja a Budapesti Értéktőzsde parkettjén. A BÉT vezető indexe viszonylag mélyen nyitott (18 532 ponttal a nyitást követő percekben állította be napi mélypontját), ám innen feltápászkodott, és a nap nagy részét a nulla és a minimális esés közötti, alig ötvenpontos sávban töltötte. Végül azonban − a külföldi piacok enyhe emelkedésével párhuzamosan − felrántották, így kissé optimistábban zárult a hét: a 18 660 pontos utolsó érték 0,2 százalékos emelkedésnek felel meg. A forgalom még a tavalyi tízmilliárd forintos átlagtól is elmaradt, de legalább a szokásosnál kiegyenlítettebb volt a blue chipek között. A Magyar Telekom folytatta osztalékrallyját (ráadásul egymilliárd forintot meghaladó forgalom mellett), hiszen újabb 5 forintot erősödött, amivel 392 forintra ugrott − de zárás előtt nem sokkal még 394 forinton is született kötés. A Richter is kezd talán kimászni az MSCI-gödörből, a nagyobbik gyógyszerpapír 1,3 százalékkal drágábban, 37 695 forinton fejezte be a napot. A két vezető papír piacán viszont már kevésbé volt eseménydús a nap. Az OTP 0,6 százalékos eséssel korrigálta az utóbbi napok emelkedését (az utolsó kötés kereken 4300 forinton született). A Mol gyakorlatilag stagnált a csütörtöki záráshoz képest, és 17 910 forinton pihent meg, pedig napközben még mindkét irányba voltak nagyobb kilengések. Az Egis papírjával bonyolítottak még nagyobb forgalmat a kereskedők, a kisebbik gyógyszerrészvény 1,1 százalékos esés után 17 595 forinton állt meg. Az Appeninn papírja 1 forinttal lett olcsóbb, az FHB pedig 3 forinttal drágább.

Szerző(k):
Kasnyik Márton