Nem szűnik a jókedv a piacokon
A globális piacokat az utóbbi hetekben maga alá gyűrő optimizmus sokakat aggaszthat, talán ezért is indulhatott némi korrekcióval a kedd az európai tőzsdéken − a vevők azonban megjöttek dél körül, így a jelentős indexek mind pluszban zártak. Ennek eredményeként a frankfurti DAX és a londoni FTSE−100 tovább távolodott többéves csúcsaitól (a francia CAC−40-nek még tíz százalék hiányzik ehhez, a periféria tőzsdéi pedig nagyon messze vannak a két évvel ezelőtti szintjeiktől). A német tőzsde 0,2 százalékos pluszban, a francia pedig 0,1 százalékos emelkedéssel végzett, míg Londonban 0,7 százalékkal szárnyalt a részvénykosár. A madridi és az athéni tőzsdén a short tilalom feloldásáról pletykáltak, mindkét részvénykosár esett. A londoni tőzsde jó szereplését az ott nagy súlyt képviselő nyersanyagtermelő vállalatok okozták: az Anglo American, a Kazakhmys, a Rio Tinto és a BHP Billiton 2-3 százalékot erősödtek, az óriás olajcégek (a BP és a Royal Dutch Shell) pedig másfél százalékos emelkedéssel nyugtázták az olajárak kitartó hegymászását. A Philips eredménye és stratégiája tetszett a befektetőknek, háromszázalékos emelkedéssel zárt a részvény. Az sem törte meg a Footsie-t, hogy az államosított Royal Bank of Scotland az esetleges büntetőügy miatt hat százalékot zuhant és magával rántotta a többi brit bank jegyzését is. Esett a többi európai bank is − többek között a BNP Paribas és a Deutsche Bank −, a német Software AG pedig 16 százalékot zuhant kiábrándító negyedéves számai miatt. A tengerentúlon a szörnyű fogyasztói bizalmi index sem bizonytalanította el a befektetőket, lapzártánk idején a Dow Jones ipari átlaga és az S&P−500 0,3 százalékos pluszban, a Nasdaq pedig nullában állt. A Yahoo 2,5 százalékos esésnél, az Apple viszont másfél százalékos emelkedésnél volt.
