BUX 140640.31 0,53 %
OTP 46150 0,44 %
header

Befektetés

02.
12.
00:00

Levadászták a Richter-stopokat

Komoly zuhanást szenvedett el hétfő délután a Richter, a papírok rövid időre 34 500 forintig estek, látszólag ok nélkül. Varjú Péter, az Erste üzletkötője szerint automatikus stopmegbízások generálták a csaknem hétszázalékos esést, és innen csak nehezen tudott talpra állni a részvény. A szakember kiemelte: 36 500 forintról 35 450-ig a kiütött stopok miatt zuhant a részvény, onnan viszont már nem automatikus volt a további esés. Ugyanakkor 35 ezer forint alatt mindössze pár száz papír cserélt gazdát − tette hozzá. Fundamentális ok nem látszik a nagy esés mögött, hiszen semmilyen árfolyam-meghatározó hír nem jelent meg. A Bank of America ugyan jelentősen csökkentette célárát − 46 ezer forintról 36 ezerre −, azonban egy ilyen lépés önmagában nem szokott ennyire heves reakciót kiváltani a piacon. Az MSCI indexből kikerült részvény likviditása durván visszaesett, ami felerősíti a mozgásokat. Végül a hétfői kereskedés zárásáig 36 300 forintra kapaszkodott vissza a papír, ami már csak 1,9 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki szintnél.

Szerző(k):
Beke Károly
02.
12.
00:00

A feketepiac is rontja a Zwack-eredményt

Bár a tavalyi év utolsó három hónapjában 7,7 százalékkal emelkedett a Zwack bevétele a bázisévhez képest, ez pusztán annak volt köszönhető, hogy a cég partnerei a január 1-jén végrehajtott 15 százalékos jövedékiadó-emelés miatt előrehozták beszerzéseiket − amik értelemszerűen hiányozni fognak ennek a negyedévnek az adatából. Ráadásul még ez a forgalomnövekedés is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy pozitívba billentse a mérleget, a Zwack első háromnegyed évi (a vállalat üzleti éve áprilistól áprilisig tart) árbevétele 2,5 százalékkal elmaradt a bázisév adatától.

Szerző(k):
Mezősi Tamás
02.
12.
00:00

Felemás napja volt a tőzsdéknek

Vegyesen zártak az európai tőzsdék a pápa hó végi lemondása bejelentésének napján − a befektetők talán kissé elbizonytalanodtak az utóbbi hetek vad emelkedése után. Az amerikai költségvetési tárgyalások lefolyása és az olasz választások végeredménye előtt talán nem is vesznek egyértelmű irányt a piacok, amelyek jelenleg egyébként is keresik az új fő vitatémákat. Fontos makroadat nem volt, a ciprusi mentő csomag pedig nem hozza lázba túlságosan a befektetőket. A jelentősebb európai tőzsdék közül a londoni FTSE−100 0,2 százalékot erősödött, miközben a frankfurti DAX éppen ennyit esett, a párizsi CAC−40 pedig stagnált. A periféria részvénypiacai estek, Milánó 0,6 százalékot, Madrid pedig 1,1 százalékot vesztett. A nap legnagyobb vesztese a dán Novo Nordisk gyógyszergyártó volt, amely új fejlesztésű inzulintermékének amerikai visszautasítása miatt több mint 13 százalékot zuhant a koppenhágai tőzsdén. Fő versenytársa, a francia Sanofi viszont éppen ezért emelkedett 3,4 százalékot. A nap nagy felvásárlási híre a svéd Hakon Investhez kötődik, a befektetőknek tetszett, hogy a vállalat megveszi az ICA skandináv kiskereskedelmi vállalatot a holland Royal Aholdtól − a Hakon több mint 16 százalékot ugrott a hírre. Egy másik svéd vállalat, a Lundin Petroleum viszont több mint 10 százalékot zuhant, miután közölte, egyik mezőjén várhatóan kevesebb olajat termelnek majd ki. Az óceán túloldalán a gyenge nyitás után nehezen találtak magukra az indexek, lapzártánk idején mind a negatív tartományban voltak. Az S&P−500 0,1, a Dow Jones ipari átlaga és a Nasdaq pedig 0,2 százalékos visszaesésnél álltak. Az árupiacokon érdekes fejlemény történt, az arany a hétfő reggeli 1670 dollárról egészen 1644 dollárig szakadt − az árfolyamháborúval kapcsolatos hírek mellett a sovány kereskedési forgalom is közrejátszhatott ebben.

Szerző(k):
Kasnyik Márton
02.
11.
00:00

Nagyon szereti az OTP-t a Morgan Stanley

Felülsúlyozásra változtatta a Morgan Stanley az OTP-re adott ajánlását az eddigi semleges megítélésről. Mindez annak tudható be, hogy a célárfolyamukat 26 százalékkal, 5400 forintra emelték. Ennek oka, hogy szerintük az OTP egyre jobb eredményességgel működik majd az elkövetkező években, ami főleg a magyar és a bolgár piacra lesz igaz a csökkenő kockázati költségek miatt. Ami viszont különösen érdekes a Morgan Stanley ajánlásában, hogy szerintük az OTP lehet a legjobb sztori az EMEA régióban a pénzügyi szektort tekintve. A magyar banknál ugyanis a következő években javulhat az eszközarányos megtérülés, ami kivételes az EMEA régióban. Szerintük a következő három évben évi 20 százalékos is lehet az eredmény javulása − ez jórészt a céltartalékolás felszabadításának köszönhető, ami már 2014-től érezhető mértékű lesz. A hír hatására az OTP árfolyama újra a 4600 forintos szintig drágult pénteken, alaposan ráverve a régió bankjaira.

Szerző(k):
Deák Bálint