BUX 140154.44 0,19 %
OTP 45770 -0,39 %
header

Befektetés

02.
12.
00:00

Nem lesz egyszerű a Dell kivásárlása

Hiába jelentette be Michael Dell alapító a múlt héten, hogy kivezeti a tőzsdéről számítástechnikai cégét, a jelek szerint az üzletet nem lesz egyszerű keresztülvinni. A legnagyobb intézményi befektető ugyanis máris jelezte, hogy nem fogadja el Dell ajánlatát. A Southeastern Asset Management húzhatja keresztül Michael Dell számításait, ugyanis a cég 8,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a Dellben. A Southeastern kevesli a részvényekért felajánlott pénzt, mely 24,4 milliárd dollárra értékeli a céget, szerintük legalább ennek dupláját éri a világ legnagyobb pc-gyártója. A Dell legnagyobb tulajdonosa az alapító, aki 14 százalékkal rendelkezik. Michael Dell hétfőn igyekezett megnyugtatni a részvényeseket a kivásárlással kapcsolatban. Szerinte a többi részvényesnek elég időt hagytak, hogy mérlegeljék az ajánlatot és esetleg magasabb felvásárlási javaslatot tegyenek, emellett a cég esetleges megvételével a vevők vállalják magukra a kockázatot, ami a többi tulajdonos számára kedvező.

Szerző(k):
Beke Károly
02.
12.
00:00

Rég látott nyugalom a forintpiacon

Szokatlanul alacsony forgalommal jellemezhető, unalmas napja volt a forintpiacnak, sem a vállalatok, sem helyi bankok, sem külföldi szereplők nem mozgatták az árfolyamokat − számoltak be devizapiaci kereskedők a Napi Gazdaságnak a hét első munkanapjáról. A néhány filléres napon belüli mozgás egy-egy kötés következménye volt − tették hozzá. Hétfőn sem idehaza, sem külföldön nem került napvilágra fontos makroadat, egyetlen forintmozgató hír a miniszterelnök évadnyitó beszéde lehetett volna, ám a parlamentben sem hangzott el a magyar gazdaság megítélését alapjaiban érintő új információ. Az euró a reggeli 290,8 forintos árfolyamról a nap folyamán 291,7 forintig emelkedett, a késő délután folyamán 291 forint közelébe ereszkedett a kurzus. A dollárral 217,6−218,2 forintos sávban kereskedtek, kora este 218 alá ereszkedett vissza az árfolyam, míg a svájci frank − kis kitérő után − a reggeli 237 forintos nyitó árfolyamon zárta a kereskedést. Az euró/dollár az 1,337−1,3405-ös sávban mozgott, a nap végén visszatért a reggeli szintekre. Az állampapírpiacon a forintpiachoz hasonlóan semmi nem történt: a referenciahozamok 0−0,06 százalékkal csökkentek, a 6 pontos csökkenés a 10 éves lejáraton ment végbe, így az 6,37 százalékra mérséklődött, a rövid oldalon a hozamok nem változtak.

Szerző(k):
Papp Zsolt
02.
12.
00:00

Enyhén emelkedett a pesti index

Erősödéssel zárt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, csak a gyógyszerpapír piacán tapasztalt komoly esés bizonytalanította el kicsit a befektetőket a nap második felében. A többi vezető részvény azonban javítani tudott a felemás nemzetközi hangulatban. A hétfői napot 19 067 ponton fejezte be a BUX index, ez 0,2 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki értéknél. A forgalom átlagos volt, de a 3,9 milliárdnyi OTP mellé felzárkózott a Mol 2,3 milliárdnyi üzletkötéssel és a Richter közel 1,5 milliárddal. A vezető részvények többsége javítani tudott a nap végére, a pénteken a Dana Gas eladása miatt nagyot eső Mol fél százalékkal, 17 685 forintig kapaszkodott vissza. A nap első felében sokkal magasabban is jártak az olajpapírok, a napi csúcs 17 900 forint körül volt. Az OTP a kereskedés végére 0,6 százalékkal, 4700 forintig drágult, míg a Magyar Telekom 412 forintos jegyzése 6 forinttal volt magasabb a múlt péntekinél. A gyógyszergyártók közül a Richter volt a középpontban, hiszen a kereskedés második felében hirtelen zuhanni kezdett az árfolyam. Ez pedig a BUX-ra is rossz hatással volt, hiszen az index is visszaesett 19 200 pont körüli napi csúcsához képest. Néhány percig közel 7 százalékos mínuszban is volt 34 500 forinton annak ellenére, hogy semmilyen hír nem jelent meg a társasággal kapcsolatban, kereskedők szerint automatikus stop-megbízások aktivizálódtak. Erre utal, hogy a nap végére 36 300 forintig jött vissza az árfolyam, ami már csak 1,9 százalékos mínuszt jelentett. A szektortárs Egis eközben 1,2 százalékkal, 18 240 forintig erősödött. A keddi kereskedés után az Egis negyedik negyedéves eredménye mozgathatja meg a piacot a hét közepére.

Szerző(k):
Beke Károly