BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
header

Befektetés

02.
27.
00:00

Albrecht Ottó kivásárolta a Lazarust

Teljesen kiszállt a Lazarus Vagyonkezelő Zrt. a PannErgyből − jelentette be a BÉT honlapján a PannErgy. A Lazarus, amely egy ideje a kényszerlikvidálások miatt nyomás alatt tartotta a PannErgy részvényeit, értékesítette az összes megmaradt papírját 275 forintos részvényenkénti árfolyamon. Ez pontosan 1 980 000 darab részvényt érintett. A hírt nagy örömmel fogadták a piacon, vagy shortosoknak kellett menekülniük, hiszen a könyvet a 15 százalékos felső limiten, 330 forinton kiakasztották a vevők. A pakett vevője is gyorsan kiderült: a PannErgy kicsivel később azt közölte, hogy az ONP Holdings SE február 26-án, 2 635 640 darab részvényt vásárolt, ami 12,51 százalékos tulajdoni részesedést és 14,38 százalékos szavazati jogot biztosít számára. Az ONP 275 forintot fizetett a részvényekért. A cég nem ismeretlen a PannErgy történetében. Az Albrecht Ottó tulajdonában lévő társaság a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. (PEGE) részvényese is egyben, és már régóta mérlegelte a PEGE-ben történő direkt tőkeemelés lehetőségét is. Végül minden körülményt figyelembe véve döntött a PannErgy Nyrt.-be történő befektetés mellett, ami így hosszú távon kiszámíthatóvá teszi mind a PannErgy, mind pedig a PEGE jövőjét − közölte a PannErgy.

Szerző(k):
Deák Bálint
02.
27.
00:00

Kamatvágás és az olaszok rémítették a forintot

Gyengült a forint kedd délután, miután az MNB monetáris tanácsa újabb 25 bázisponttal, 5,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, a globális piacokon pedig dühöngött a kockázatkerülés az olasz választások miatt. A magyar jegybank lépése nem volt meglepő, a befektetőket inkább a leendő jegybankelnök pénteki megnevezése aggasztja. Kedd délutánra 295,68-ig gyengült a forint az euróval szemben, ez 0,36 százalékkal volt magasabb az egy nappal korábbi szintnél. A kamatdöntés előtt viszonylag jól tartotta magát a magyar deviza 294 körül, majd onnan indult gyengülésnek. A dollárral szemben 226,32-ig esett a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank a nap második felében 242,81 forintba került. Az euró a hétfő esti nagy esés után ingadozott a dollárral szemben, a nap második felében Ben Bernanke Fed-elnök szenátusi meghallgatása mozgatta a devizapárt. A forint szempontjából a hét legfontosabb eseménye az új jegybankelnök megnevezése lehet, a várakozások szerint a kormányfő péntek reggel említi először jelöltjének nevét. A magyar kötvénypiaccal kapcsolatban azt érdemes kiemelni, hogy az ÁKK kedden a tervezettnél 10 milliárd forinttal több, 60 milliárd forintnyi három hónapos diszkontkincstárjegyet adott el csökkenő hozam mellett, ami elsősorban a kamatcsökkentési várakozásoknak szólt.

Szerző(k):
Beke Károly
02.
27.
00:00

Kockázatkerülés uralkodott Pesten

Egész kedden masszív eladói nyomás uralkodott a Budapesti Értéktőzsdén, ahogyan a többi régiós és a nyugat-európai részvénypiacokon is. Az olasz választások után előálló káosz − ami önmagában nézve korántsem meglepő esemény − egyszerű magyarázatként kínálja magát a világszerte eluralkodó kockázatkerülésre, amit a jegybankelnökkel kapcsolatos negatív várakozások, valamint a kedvezőtlen Mol-gyorsjelentés súlyosbított Budapesten. A BÉT mindenesetre mélyen nyitott, és még innen is lefelé ereszkedett, egészen 18 371 pontos napon belüli mélypontjáig − ami 450 ponttal alacsonyabb a megelőző napi zárószintnél. Innen már csak egy apróbb erősödésre futotta, a zárószakasz után 1,8 százalékos eséssel, 18 474 ponton állt meg. Az eséshez az idei átlagnál lényegesen élénkebb forgalom társult, 16 milliárd forintot is meghaladó értékben cseréltek gazdát a papírok a pesti parketten. A blue chipek közül az OTP szenvedett leginkább, a BÉT húzórészvénye 3,5 százalékkal, 4565 forintra hullott alá, több mint 11 milliárd forintos forgalom mellett. A gyorsjelentését közzétevő Mol, illetve annak petrolkémiai üzletága, a TVK szintén esett, az olajpapír 1,6 százalékkal, 17 210 forintra, a vegyipapír pedig 5 százalékkal, 1980 forintra esett. A Molnál a csalódást keltő kitermelés, a váratlan egyszeri tételek és a hasonlóan lehangoló várakozások is nyomást gyakorolhattak az árfolyamra. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal morzsolódott le, 386 forinton állapodott meg. A nagyobbik gyógyszergyártó, a Richter is esett, 0,9 százalékkal, 34 805 forintra, az Egis viszont 0,3 százalékkal, 18 800 forintra emelkedett. A PannErgynél megszűnt az eladói nyomás, miután a Lazarus utolsó pakettjét is értékesítette, ennek örülve limittel erősödött a papír.

Szerző(k):
Kasnyik Márton