BUX 133528.69 0,98 %
OTP 42490 3,94 %
header

Befektetés

08.
06.
00:00

Hiába fogyott az Unicum, rontott a Zwack

Több mint tíz százalékkal csökkent a Zwack Unicum Nyrt. adózott eredménye a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. A társaság 4,6 milliárd forintos bruttó árbevétele 4,7 százalékos visszaesést jelentett, emellett 1,9 százalékkal magasabb jövedéki adót kellett befizetnie, mint egy éve, így a jövedéki adóval csökkentett nettó árbevétel 8,8 százalékos visszaesést mutatott. Ezen belül a belföldi forgalom 8,5 százalékkal, az export viszont közel 12 százalékkal csökkent; utóbbin belül az Unicum kivitele stagnált, jórészt egyéb termékek okozták a mínuszt. A cég a költségeken is próbált spórolni, az anyagjellegű ráfordítások több mint húsz százalékkal mérséklődtek, ennek hatását azonban kioltotta az egyéb működési költségek emelkedése és a működési bevételek csökkenése. Az adózott eredmény végül 344 millió forint lett a negyedévben, ami 10,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy ez még is magasabb az időarányosan tervezettnél.

Szerző(k):
Beke Károly
08.
06.
00:00

Visszafogott teljesítményt nyújtottak a tőzsdék

Számos hír mozgatta az öreg kontinens tőzsdéit hétfőn: elsőként pozitív hatással volt a kereskedésre, hogy júliusban az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az euróövezeti szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (PMI). Az öröm azonban nem lehetett felhőtlen, hiszen a 49,8 pontos érték azt jelenti, hogy az ágazat teljesítményének csökkenését várják az abban dolgozók. Kevésbé volt fontos makroadat, de a piacra az is hatással volt, hogy az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unió egészében 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban az előző hónaphoz képest. A kereskedést ezen túl a múlt heti felemás amerikai munkaerő-piaci makroadatok, illetve a hétfő késő délután megjelenő tengerentúli szolgáltatóipari PMI is befolyásolta: ez utóbbi egyébként jobb lett a vártnál és az előző havi 52,2 pontról egészen 56 pontig ugrott. A céges hírek közül kiemelkedik az olasz Mediaset négy százalék feletti teljesítménye, amelyet azután ért el a médiaszolgáltató, hogy a Deutsche Bank immár vételre ajánlja a részvényeit az eddigi tartás helyett. Hasonló okok repítették a Thomas Cook papírjait, miközben az HSBC többszázalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miután híre ment, hogy az év első felében 23 százalékkal nőtt a profitja − az elemzők azonban ennél is többet vártak. A tőzsdék a hírekre vegyesen reagáltak, hiszen amíg a londoni FTSE−100 0,4, a frankfurti DAX pedig 0,1 százalékot esett, addig a párizsi CAC−40 0,1 százalékot tudott erősödni. Rossz napja volt a perifériaindexeknek is, a madridi IBEX−35 és a milánói FTSE-MIB egyaránt 0,1 százalékot csökkent. Ugyanezekre a hírekre mozogtak az amerikai tőzsdék is, amelyek azonban nem tudták megismételni pénteki jó teljesítményüket, így lapzártakor a Dow Jones ipari átlaga 0,3, a Nasdaq 0,03, míg az S&P−500 0,12 százalékos mínuszban állt.

Szerző(k):
Dzindzisz Sztefan
08.
05.
00:00

Újra ráharaphatnak a magyar kötvényekre a befektetők

Az utóbbi hetekben kismértékben csökkent a külföldi szereplők kötvényállománya, azonban ez a folyamat várhatóan nem lesz tartós. Bár a kormány és az adósságkezelő továbbra sem nyilatkozott egyértelműen egy újabb devizakötvény-kibocsátás lehetőségéről, a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők nem számítanak arra, hogy 2013-ban kilépne Magyarország a nemzetközi piacra.

Szerző(k):
Beke Károly