Több mint tíz százalékkal csökkent a Zwack Unicum Nyrt. adózott eredménye a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. A társaság 4,6 milliárd forintos bruttó árbevétele 4,7 százalékos visszaesést jelentett, emellett 1,9 százalékkal magasabb jövedéki adót kellett befizetnie, mint egy éve, így a jövedéki adóval csökkentett nettó árbevétel 8,8 százalékos visszaesést mutatott. Ezen belül a belföldi forgalom 8,5 százalékkal, az export viszont közel 12 százalékkal csökkent; utóbbin belül az Unicum kivitele stagnált, jórészt egyéb termékek okozták a mínuszt. A cég a költségeken is próbált spórolni, az anyagjellegű ráfordítások több mint húsz százalékkal mérséklődtek, ennek hatását azonban kioltotta az egyéb működési költségek emelkedése és a működési bevételek csökkenése. Az adózott eredmény végül 344 millió forint lett a negyedévben, ami 10,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy ez még is magasabb az időarányosan tervezettnél.
