BUX 132231.01 -0,86 %
OTP 40150 -0,45 %
header

Befektetés

08.
30.
00:00

Tízszerezte eredményét a BTel

Rendkívül erős első féléves teljesítményt produkált a Business Telecom Nyrt. az árbevétel és az eredmény tekintetében is. A gyorsjelentésből kiolvasható, hogy a stagnáló távközlési piac ellenére az ADSL-bevételek jelentősen megugrottak a társaságnál, amelyek hatása érződött az első félévben is. A felvásárlások eredményeként is 26 százalékkal megugró bevétel 1,8 milliárd forintot ért el június végéig. Ráadásul a cégnek sikerült a költségeket is jól kézben tartania, hiszen a legnagyobb tételt kitevő anyag jellegű ráfordítások csökkentek, így a személyi jellegű kiadások 14 százalékos növekedése is belefért az első félév gazdálkodásába. A kiadások mérséklődésében az információs hálózat tavalyi cseréje mellett az új ügyfelek hatékonyságjavító szerepét emeli ki a gyorsjelentés. Az üzemi nyereség több mint két és félszeresére, közel 459 millió forintra emelkedett az év első hat hónapjában. Mivel a pénzügyi tételek mínusza is jelentősen csökkent, így az adózott eredmény csaknem tízszerese lett az egy évvel korábbinak és 442 millió forintot tett ki. Jó hír még a részvényeseknek az is, hogy a korábban rendkívül eladósodottnak látszó cégnél az adósságállomány aránya 66,6 százalékról 45,8 százalékra csökkent, az eladósodottság pedig a forrásokhoz viszonyítva 74 százalékról 64,7 százalékra esett.

Szerző(k):
Deák Bálint
08.
30.
00:00

Jelentős fordulat az Appeninn-nél

Az Appeninn Holding 2013 második negyedévben 16,8 százalékkal, közel 760 millió forintra növelte IFRS szerinti konszolidált díjbevételét. A működési eredmény 364 millió forint volt ebben a negyedévben, ami több mint 31 százalékos növekedést jelent éves alapon. Az adózás előtti eredményt a fordulónapi átértékelések miatt a társaság ingatlanportfóliójának átértékelése 212 millió forinttal növelte, míg a hitelekhez kapcsolódó nem realizált átértékelési különbözet 66 millió forinttal csökkentette. Mindezeket figyelembe véve a társaság adózás előtti eredménye 294 millió forintra emelkedett a tavalyi 46 millió forintos veszteségről. A részvényesekre jutó eredmény 251 millió forintra nőtt a tavalyi 778 millió forintos negatív eredményről. A jó eredmény nem kis részben a társaság által elért − a budapesti átlagot jóval meghaladó −, 95 százalék feletti összesített kihasználtsági mutatónak köszönhető.

Szerző(k):
Deák Bálint
08.
30.
00:00

Háromszáz forint fölött stabilizálódott az euró

Stabilizálódott a forint árfolyama a szerdai jelentősebb mértékű gyengülést követően. Az euró szűk sávban változó jegyzése több alkalommal is 300 forint közelébe süllyedt a nap folyamán, majd délután négy óra körül 300,80 forintot kértek az euróért a devizapiacon. Ugyanekkor a svájci frankot 244,40, a dollárt pedig 227,20 forinton adták. Az előző napon az euró 303 forint fölött is járt a hazai devizahitelesek megmentésével kapcsolatos tervek mellett az MNB kamatvágásának hatására is. A hazai és a továbbra is fönnálló nemzetközi bizonytalansági tényezőkkel együtt − a Fed várható monetáris politikája, szíriai konfliktus − a magyar deviza az elmúlt napokban mégis jobban szerepelt, mint például a zloty. A szíriai beavatkozással kapcsolatos angol visszakozás csütörtökön némileg oldotta a feszültséget, a kedvezően felülvizsgált amerikai GDP-adat pedig erősítette a dollárt.

Szerző(k):
Major András
08.
30.
00:00

A Mol ismét gyengélkedett

Alacsony forgalom mellett veszített értékéből csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, mely elsősorban a Mol visszaesésének köszönhette, hogy az eladók kerültek fölénybe. A nap egyetlen pozitívuma a Richter volt, mely egy hajszállal drágulni tudott.A csütörtöki kereskedést 18 047 ponton fejezte be a BUX index, ez 0,7 százalékos gyengülést jelentett az előző naphoz képest. A forgalom kimondottan alacsony volt, a 3 milliárd forintot sem érte el. Ennek oka az volt, hogy sem Magyarországon, sem a nemzetközi piacokon nem jelent meg igazán fajsúlyos hír, ami kimozdította volna a részvényeket a holtpontról. A vártnál jobb amerikai GDP-adat a Fed eszközvásárlási programja miatt hozott egy kis lecsorgást a nap végén, de ettől eltekintve eseménytelen volt a kereskedés. A vezető részvények szinte kivétel nélkül gyengültek. A nap legnagyobb vesztese a Mol lett, mely másfél százalékkal, 16 050 forintig esett vissza. Az OTP közben 0,7 százalékkal lett olcsóbb, 4221 forinton zárt, míg a Magyar Telekom papírjaival kétforintos lecsorgást követően 309 forinton kötötték az utolsó üzletet.A gyógyszergyártók közül a Richter volt a kellemes kivétel, hiszen 0,1 százalékkal, 3620 forintig kapaszkodott fel az alapvetően pesszimista hangulatban. A szektortárs Egis eközben 0,7 százalékot veszített értékéből, így 21 150 forinton zárta a napot.

Szerző(k):
Beke Károly