BUX 132231.01 -0,86 %
OTP 40150 -0,45 %
header

Befektetés

09.
03.
00:00

Kicsit változhat csak a BUX összetétele

Várhatóan nem lesznek nagy változások a BUX összetételében az őszi felülvizsgálatkor − véli a KBC elemzése. A brókerház szerint olyan kisebb részvények kerülhetnek be a kosárba új szereplőként, mint a Biomedical vagy az Opimus (egykori nevén Phylaxia). Az index változásainak ők lehetnek az első számú nyertesei. Rajtuk kívül a BUX-ban maradnak azok a kis papírok, melyek már jelenleg is tagjai az index kosarának. Ide sorolhatjuk például az ANY Biztonsági Nyomdát, az Appeninnt, a CIG Pannóniát, a Danubiust, a PannErgyt, a Rábát vagy akár a Synergont is. Az őszi felülvizsgálatkor ugyanakkor a Synergon a bekerülési kritériumok közül várhatóan már csupán egynek tud megfelelni, így ha fél év múlva sem tud legalább három feltételt teljesíteni, akkor távoznia kell az indexből. Az indexbe kerülés nem jár automatikus árfolyam-emelkedéssel, hiszen az indexkövető alapok olyan mértékben eltérhetnek a benchmark szerinti súlyoktól, hogy például a Biomedical vagy Opimus nagyságú részvényeket ne kelljen kötelezőszerűen megvásárolniuk − figyelmeztet a KBC.

Szerző(k):
Deák Bálint
09.
03.
00:00

Összekapta magát Európa

Masszív pluszokkal zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek a hét első napján. A tengerentúlon ugyanakkor zárva tartottak a piacok az amerikai munka ünnepe miatt. A pénteki esést jókora, két százalékot közelítő emelkedés követte az öreg kontinens nagyobb börzéin, a szinte általános erősödést elsősorban a roppant kedvezően fogadott kínai és európai ipari adatok, beszerzésimenedzser-mutatók motiválták. A páneurópai Stoxx 600 sem maradt el ettől, az index legutóbb július elején produkált ilyen nagyságú ugrást. Egyéb jó hírek, illetve az újabb rossz szíriai hírek elmaradása is segítették a vételi kedv föllángolását, így például az UBS javított az európai részvények általános besorolásán. További támogatást kapott a piac több más pozitív befektetői banki jegyzetből is, a JP Morgan, a Nomura és a Morgan Stanley értékelése egyaránt az elemzők kellemes csalódását jelzi a megszorítások közepette javuló európai kilátások kapcsán. A Vodafone jegyzése több mint 3 százalékkal nőtt az egyesült államokbeli székhelyű Verizonnal folytatott tárgyalások hírére, amelynek keretében a Verizon Communications Inc. 130 milliárd dollárért megvásárolja a Verizon Vireless 45 százalékos részesedését a Vodafone Group Plc-től. A már korábban megszellőztetett üzlet − amelyet hétfőn késő délután jelentettek be − az egész távközlési szektorra jótékonyan hatott, az árfolyamok egyöntetűen fölfelé tartottak. A Telecom Italia jelentős drágulása mögött a piac hasonló okokat sejt, vélemények szerint az olasz cég hamarosan szintén a részese lehet egy újabb akvizíciónak. Minderre még rátett egy lapáttal, hogy a Goldman Sachs az egész telekommunikációs szektor értékelését javította. Elsősorban a kiváló kínai adat hírére pedig a bányatársaságok részvényei is a legjobban teljesítők közé emelkedtek.

Szerző(k):
Economx
09.
02.
00:00

Gyengült napközben a forint

A dollár erősödése és a feltörekvő piacokat sújtó esések ellenére is relatíve jól teljesítenek a közép-európai devizák. A nemrég még a 303-as szinttel és egy nagyobb gyengülés rémével küzdő magyar deviza euróárfolyama ismét kettessel kezdődött − igaz, nem sokáig. A jelenlegi árfolyamok ugyanakkor még mindig beleillenek a már egy ideje jellemző 298−301-es sávba − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Trendfordulóról így még nem lehet beszélni, inkább csak arról, hogy most ránk kevesebb figyelem irányul, illetve másoknak nagyobb problémáik vannak. A forint egyébként pénteken napközben inkább gyengült, és estére már újra stabilan 300 forint felett forgott. Egy dollárért közel 228 forintot, míg egy svájci frankért mintegy 245 forintot kellett fizetni.

Szerző(k):
Deák Bálint
09.
02.
00:00

Infláció felett 4,5 százalékot fizet a Plotinus

Lezárult a Plotinus Nyrt. csütörtökön megtartott részvényaukciója, a cég 45 ezer darab részvényt adott el 2303 forintos átlagáron. A társaság közlése szerint a befektetők 66 067 papírra nyújtottak be vételi ajánlatot, a legolcsóbb eladott részvény 2300 forintba került. Az értékesített 45 ezer darab részvény korábban saját részvény volt, így az aukció után 21 311 darabra csökkent ezek állománya. A tranzakció során a Zsiday Viktor többségi tulajdonában lévő Hold Alapkezelő Zrt. 19 933 darab részvényt vásárolt 2300 forintos átlagáron (két héttel korábban az Alapkezelő hasonló mennyiségű részvényt adott el a Plotinusnak 2330 forintos áron). Zánkai Katalin, Zsiday közeli hozzátartozója 4000 részvényt vett meg ugyancsak 2300 forintos árfolyamon.

Szerző(k):
Beke Károly
09.
02.
00:00

Veszteséges maradt a KEG

Kissé csökkenő árbevétel mellett növelte veszteségét az első félévben a KEG Nyrt. A hat hónap alatt elért 2,27 milliárd forintos forgalom 1,4 százalékkal volt alacsonyabb a 2012 első felében tapasztaltnál, miközben a társaság nettó eredménye 29,6 százalékkal romlott, így a tavalyi 86,8 milliós veszteség után már 112,4 millió forint volt a mínusz. A cég közleménye szerint a forgalmi és eredményadatok alátámasztják azon megállapításaikat, melyek szerint a vállalat restrukturálásának iránya megfelelő, a kitűzött célokat azonban teljes egészében még nem tudták megvalósítani. A jelentés szerint az anyavállalat árbevétele hét százalékkal csökkent, miközben a KEG leányvállalataként működő Visonka Nyrt. 1,3 százalékkal növelni tudta forgalmát, és továbbra is a csoportszintű bevétel kétharmadát adja.

Szerző(k):
Beke Károly