BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Befektetés

10.
24.
00:00

Továbbra is csúcsközelben a tőzsdék

Az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos átmeneti megegyezéshez hasonlóan a kedden megjelent foglalkoztatási adatok is a további emelkedés felé lökték az irányadó tőzsdéket, és az amerikai indexek újabb történelmi csúcsokat értek el. Ebben az utóbbi időszak sajátos befektetői logikája játszott szerepet, miszerint minél rosszabb gazdasági adatok jönnek ki, a Fed majd annál tovább halogatja a gazdaság élénkítésére vonatkozó programjának visszavonását. Különösen igaz ez a foglalkoztatottsági adatokra, amelyeket − az infláció mellett − a Fed kiemelt figyelemmel kísér. Szerdán már korrekciós hangulatban indult a kereskedés, és lapzártánkig az S&P−500 index 9 ponttal csökkenve, 1745 ponton állt.

Szerző(k):
Molnár Gergely
10.
24.
00:00

Beperelte a Mol partnere a kurd kormányt

Pert indított egy londoni bíróságon a Dana Gas Irak Kurdisztáni Autonóm Területének kormánya ellen − írták nemzetközi hírügynökségek. A Dana Gas azért döntött a per mellett, mert nem sikerült rábírnia a kurd kormányt, hogy kifizesse tartozásait. A perrel azt is szeretnék tisztázni, hogy pontosan mekkora összeggel tartoznak a kurdok, és a bíróság eldöntheti azt is, hogy a korábban kötött együttműködési megállapodás kinek milyen jogokat biztosít a mezőfejlesztésekhez. A Dana Gas anyacége, a Crescent Petroleum és a Pearl Petroleum konzorcium szintén beperelte a helyi kormányt. (Kurdisztán a Pearl Petroleum projekttársaságnak tartozik, amelyben a Mol és az OMV 10-10 százalékos tulajdonos, a Dana Gas és a Crescent Petroleum 40-40 százalékos részesedéssel bír.)

Szerző(k):
Deák Bálint
10.
24.
00:00

Még pár forinttal olcsóbb lehet az euró

Maximum a 290-es szintig várható a forint erősödése az euróval szemben − véli Kerékgyártó Imre, a Commerzbank devizaosztályának osztályvezető-helyettese, hozzátéve, nem egy-két napos időtávon, inkább egy hónapon belül képzelhető el ez az árfolyam. A forint erősödését az támogatja, hogy az amerikai pénznyomtatás a jövő év elején is megmarad, de az is lehet, hogy még jobban kitolják a Fed-szigorítás határidejét − mondta a Napi Gazdaságnak Kerékgyártó. Így a likviditásbőség még jó sokáig fennmaradhat, főleg hogy az új Fed elnök is galamb, azaz a monetáris enyhítés (QE3) pártján áll. Ugyanakkor a 290 forintos eurószintnél erősebb árfolyam nem várható a Commerzbank szakértője szerint. Azt, hogy pontosan meddig megy el a forint, nehéz megmondani, a magyar deviza erejéhez ugyanis nagyban hozzájárul, hogy milyen devizahiteles-mentő csomagot fogad el végül a kormány. Az elmúlt időszakban körvonalazódott ugyan egy hosszabb időtávra elhúzódó megoldás, ami jót tett volna a forintnak, azonban most újra többesélyes lett a devizamentés ügye. Ugyanakkor 300 feletti euróárfolyammal nem számol Kerékgyártó, így az elkövetkező hónapokban ez a két érték határozhatja meg a forint kereskedési sávjának a széleit.

Szerző(k):
10.
24.
00:00

Kötvényt dob piacra a Digi TV anyacége

Devizában denominált kötvényt készül piacra dobni Európában és az Egyesült Államokban a Magyarországon Digi néven ismert romániai RCS&RDS, az ügyletet a JP Morgan koordinálja és az Erste, a SocGen és az UniCredit bonyolítja − írja a Mediafax piaci forrásokra hivatkozva. A nagyváradi Teszári Zoltán tulajdonában lévő telekommunikációs cég 350 millió eurót remél a 2020-ban kifutó papírok értékesítéséből, az összeget a lejáró adósságok fedezésére fordítanák. A részvényesek májusban hatalmazták fel a menedzsmentet arra, hogy 800 millió euró értékben forrást vonjanak be hitel formájában bankoktól, helyi, illetve külföldi befektetési alapoktól legfeljebb 10 éves futamidőre a hitelállomány átstrukturálására. A tulajdonosok a vállalatot megalapítása óta hitelekből építik, 2011-ben két szindikátusi hitel keretében 206 millió dollárt és 125 millió eurót kölcsönöztek bankoktól. A román adóhatóság adatai szerint az RCS&RDS adósságállománya 838 millió euróra rúg. A vállalat 88,54 százalékos tulajdonosa a holland Cable Communications Systems, amelynek 60 százalékát Teszári birtokolja. Az RCS&RDS Románia és Magyarország mellett a cseh, a szlovák, a szerb, a spanyol és az olasz piacon is szolgáltat.

Szerző(k):
Túrós-Bense Levente