Maximum a 290-es szintig várható a forint erősödése az euróval szemben − véli Kerékgyártó Imre, a Commerzbank devizaosztályának osztályvezető-helyettese, hozzátéve, nem egy-két napos időtávon, inkább egy hónapon belül képzelhető el ez az árfolyam. A forint erősödését az támogatja, hogy az amerikai pénznyomtatás a jövő év elején is megmarad, de az is lehet, hogy még jobban kitolják a Fed-szigorítás határidejét − mondta a Napi Gazdaságnak Kerékgyártó. Így a likviditásbőség még jó sokáig fennmaradhat, főleg hogy az új Fed elnök is galamb, azaz a monetáris enyhítés (QE3) pártján áll. Ugyanakkor a 290 forintos eurószintnél erősebb árfolyam nem várható a Commerzbank szakértője szerint. Azt, hogy pontosan meddig megy el a forint, nehéz megmondani, a magyar deviza erejéhez ugyanis nagyban hozzájárul, hogy milyen devizahiteles-mentő csomagot fogad el végül a kormány. Az elmúlt időszakban körvonalazódott ugyan egy hosszabb időtávra elhúzódó megoldás, ami jót tett volna a forintnak, azonban most újra többesélyes lett a devizamentés ügye. Ugyanakkor 300 feletti euróárfolyammal nem számol Kerékgyártó, így az elkövetkező hónapokban ez a két érték határozhatja meg a forint kereskedési sávjának a széleit.
Egyelőre azonban egy csökkenő csatornában halad a magyar fizetőeszköz a 294,45-ös szint áttörése után. A várakozásoknál rosszabb keddi amerikai munkanélküliségi adat ráadásul az összes régiós devizának jót tett, ami csak erősíti a dráguló trendet − mondta a Napi Gazdaságnak Ötvös Mihály, a CIB senior deviza-üzletkötője. Szerinte a piacon egyelőre nem félnek a november elsejei határidőtől, ugyanis a befektetők azt várják, hogy a kormány a bankok számára is elfogadható megoldást talál a devizaadósok ügyében. Ötvös szerint így első körben 291,50-ig mehet az euró, de később ő sem tartja lehetetlenek az ennél alacsonyabb szinteket sem.
