BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Befektetés

12.
05.
00:00

Nem fizet osztalékot jövőre a Telekom

A Magyar Telekom bejelenti, hogy a most rendelkezésre álló információi alapján, jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni a 2013. évi eredmény után − közölte a cég szerdán a tőzsde honlapján.A társaság osztalékpolitikája alapján, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, valamint tekintettel a csoport pénzügyi helyzetére, a jelenlegi működési és üzleti környezetre és feltételekre, a társaság úgy gondolja, hogy nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen − folytatódik a közlemény.A fentiek az igazgatóság által a későbbiekben a közgyűlésnek előterjesztendő hivatalos osztalékjavaslat függvényében változhatnak. A hivatalos osztalékjavaslatot az igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll és valamennyi előfeltétel teljesül.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
05.
00:00

Kilógott Európából a magyar piac

Miközben szinte valamennyi európai tőzsde a negatív tartományban mozgott, a BÉT-en üdítő kivételként emelkedni tudtak az árfolyamok. Ráadásul nem is csak egy-két papír jó teljesítményének volt köszönhető a BUX 67 pontos, vagyis 0,36 százalékos emelkedése, hiszen az OTP kisebb gyengülését leszámítva a vezető papírok erősödni tudnak. A legjobban a Magyar Telekom részvénye szerepelt, még úgy is, hogy a zárás nem sikerült túl fényesen a távközlési papírnak. A részvény 290-ről indulva már a délelőtti órákban 296 forintig száguldott, és a nap hátralévő részét 294 és 296 forint között töltötte, majd zárásra 293 forinton állapodott meg, ami egyszázalékos javulás. Persze a befektetők ekkor még nem tudhatták, hogy a társaság negyed óra múlva közzéteszi, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetéből kiindulva várhatóan nem fizet osztalékot a 2013-as üzleti éve után. A mai kereskedés komoly erőpróba lehet, hiszen a befektetők osztalékpapírként tartják számon a Telekomot.Jól szerepelt a Richter részvénye is, ugyan a százalékos elmozdulás kicsi (0,66 százalék) volt, de ezzel visszatért a november 26-i átsúlyozás során elért lokális csúcsra, 4540 forintra. A Mol grafikonján többen fordulós jeleket fedeztek föl, ezért már a nap elején komolyabb pluszt mutatott a kurzus, 14 250 forinton is járt az olajpapír. Délután aztán menetrend szerint megérkeztek az eladók, így a záróár 14 025 forint lett, ami már csak 0,75 százalékos pluszt mutatott. Az OTP papírjai gyengén teljesítettek, a részvény lényegében egész nap mínuszban tartózkodott, a kedvező amerikai adatok közzététele után pedig 4325 forintig esett. A zárásban viszont vevők érkeztek, így 12 forintos eséssel megúszta a bankpapír, ami 4368 forintos záróárat jelentett.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
04.
00:00

Engedély nélküli portfóliókezelésért büntetett az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 125 millió forint bírságot szabott ki a Safebroker Kft.-re, ebből 120 milliót engedély nélküli portfóliókezelésért, ötmilliót pedig engedély nélküli függő ügynöki szolgáltatásért kapott a cég. A szankciót súlyosbította, hogy a társaság a függő ügynöki nyilvántartásban való regisztrációjával is a legális szolgáltatás látszatát keltette a befektetők számára − hangsúlyozza a jegybank közleménye. Az engedély nélküli portfóliókezelés miatti bírság összegénél az MNB súlyosító körülményként értékelte a piacfelügyeleti eljárás során feltárt esetek nagy számát, azt, hogy a jogszabálysértő állapot huzamosabb ideig fennállt, illetve hogy a társaság professzionális, engedéllyel rendelkező piaci szereplő látszatát keltve végezte jogszabálysértő tevékenységét.

Szerző(k):
Napi Gazdaság