BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem fizet osztalékot jövőre a Telekom

2013. december 5. csütörtök, 00:00

A Magyar Telekom bejelenti, hogy a most rendelkezésre álló információi alapján, jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni a 2013. évi eredmény után − közölte a cég szerdán a tőzsde honlapján.
A társaság osztalékpolitikája alapján, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, valamint tekintettel a csoport pénzügyi helyzetére, a jelenlegi működési és üzleti környezetre és feltételekre, a társaság úgy gondolja, hogy nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen − folytatódik a közlemény.
A fentiek az igazgatóság által a későbbiekben a közgyűlésnek előterjesztendő hivatalos osztalékjavaslat függvényében változhatnak. A hivatalos osztalékjavaslatot az igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll és valamennyi előfeltétel teljesül.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet