BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem akar beindulni az év a részvénypiacon

2014. január 7. kedd, 00:00

Már az év második hete is elkezdődött, ám a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán továbbra sem akar beindulni a pörgés, alacsony forgalom és iránytalan kereskedés jellemezte a tegnapi tőzsdenapot. A forgalom nem érte el a négymilliárd forintot, a BUX pedig, miután szinte egész nap pénteki záróértéke körül ingadozott, 0,29 százalékos csökkenéssel, 18 572,77 ponton zárt.

A Mol és a Magyar Telekom esetében alig hozott változást a kereskedés, az olajpapír 14 400 és 14 525 forint között ingadozott, majd tízforintos emelkedéssel, 14 480 forinton zárt. Ez pozitívumnak is tekinthető, hiszen az elmúlt napok intenzív olajáresése akár negatívan is érinthette volna a részvényt. A Telekom-papírok a 315−317 forintos ársávban mozogtak, a záróár változatlanul 316 forint lett. Úgy tűnik, a néhány nap alatt bemutatott intenzív emelkedés után időre van szüksége a papírnak, hogy újra erőt gyűjtsön. A múlt év végén még nagyon aktív MTelekom-kereskedésből teljesen eltűnt a forgalom, az akkori milliárdos értékekkel szemben tegnap 264 millió forintnyi kötés született a távközlési papírra, a Mol-részvények forgalma pedig 450 milliót tett ki.

A Richter jegyzése egészen 4252 forintig süllyedt a nap folyamán, majd 4280-on zárt, ez 0,6 százalékos csökkenést jelent. A forint hétfőn tapasztalt gyengülése inkább kedvező a magas exporthányaddal rendelkező gyógyszergyártó számára. Az OTP délután sikertelenül próbálkozott 4200 forint fölé jutni, végül 0,67 százalékkal, 4171 forintra esett.

Több kisebb papírban korrekciót hozott a hétfő a korábbi hatalmas emelkedés után, a Synergon papírja 1,3 százalékkal, 298 forintra gyengült, a PannErgy pedig 3,3 százalékkal, 378 forintra esett. Az FHB folytatta szárnyalását, egy reggeli megbicsaklás után, ami miatt aukcióra is sor került, végül 6 százalékos emelkedéssel, 615 forinton fejezte be a kereskedést.

Szerző: Molnár Gergely

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet