Hat hónap alatt 13 százalékkal emelkedett a kínai önkormányzatok adósságállománya, megközelítve a háromezer-milliárd dollárt − közölték hétfőn a kínai hatóságok. A közölt adatok szerint június végén 67 százalékkal volt magasabb az adósságállomány, mint 2010-ben. A nem hivatalos adatok ennél is nagyobb állományról szólnak, egy a múlt héten közölt kutatás szerint a 3300 milliárd dollárt is elérheti az adósság. Az okok között elsőként azt emelik ki, hogy a világgazdasági válság öt éve alatt a kínai önkormányzatok költekezéssel igyekeztek pótolni a kieső beruházásokat, ez pedig automatikusan hozta magával az eladósodást. Elemzők már korábban figyelmeztettek arra, hogy ezek az önkormányzati beruházások nem fognak annyi profitot termelni, hogy kifizessék belőle a hitelek kamatait, ezért az adósság folyamatosan újratermelődik. A teljes kínai kormányzati adósság a hétfőn publikált jelentés szerint 9 százalékkal emelkedett 2013 első hat hónapjában, a Bank of America Merrill Lynch elemzője szerint a kínai adósságráta 53 százalékos a GDP-hez viszonyítva. A vállalatok és a háztartások hiteleivel együtt a teljes adósság a nemzeti össztermék 190 százalékát teheti ki.
Szerző: Beke Károly
