Miközben az OTP részvénye gyengélkedik − pénteki 4100 forintos záróárával már 23 százalékkal van alacsonyabban idei maximumánál −, a hazai befektetők által kedvelt OTP-devizakötvények fantasztikus évet zárnak. Az OTP Opus és a Mol Magnolia kötvénye a válság kitörése óta kedvenc célpontja a hazai befektetőknek, és amíg ez a befektetői réteg az OTP részvényénél kevés ahhoz, hogy komoly áremelkedést okozzon, a sokkal kisebb kapitalizációjú kötvénysorozatoknál érezhető hatása van az árfolyamra (az OTP-részvények piaci értéke jelenlegi árfolyamon mintegy tízszerese az Opus kötvényének). A külföldiek a válság kitörése óta inkább eladói a magyar eurós vállalati kötvényeknek, a hazai magánbefektetők viszont folyamatosan vásárolják őket − mondta Vidovszky Áron, a Concorde treasury vezetője. Mostanra viszont a külföldi eladó tételek elfogytak, a magyarok viszont inkább tartják a még mindig nagyon jó euróhozamot biztosító papírokat.
Míg korábban volt kapcsolat a Mol és az OTP részvényre cserélhető átváltható kötvényei és a részvények áralakulása között, idén ez megszakadt, a kötvényeket elkezdték kötvényként árazni, és a részvényre váltás lehetősége háttérbe szorult. Ez alighanem a lejárat, pontosabban a visszahívás lehetőségének közeledte miatt alakult így. Ugyan nincs rá garancia, de a befektetők bíznak benne, hogy a kötvényeket a kibocsátó az első lehetséges időpontban vissza fogja hívni, ez az Opus esetében 2016. október 31. A Mol legutóbbi kísérlete, hogy aukciós formában vásároljon vissza még lejárat előtt a Magnólia kötvényekből, csak megerősítette a befektetők vélekedését. Piaci szereplők arról tájékoztattak, hogy az OTP jó egy hónapja folyamatosan veszi a piacon az Opust, ami a zsugorodó eladói oldal mellett hozzájárult ahhoz, hogy az árfolyam a hét végére 78 százalék fölé emelkedjen. Lehetséges, hogy a Mol sikertelen visszavásárlási kísérletéből tanulva a bank úgy döntött, inkább apránként gyűjtögeti a visszavásárolni kívánt mennyiséget − a névérték alatt megvásárolt saját papírokon nyereséget ér el a bank −, de kötvénypiaci szereplők felhívták a figyelmet, hogy az OTP jelentős privátbanki ügyfélkörrel rendelkezik, az év végén befolyt új pénzek elköltésének igénye is állhat az Opus-vásárlások hátterében.
Pénteken valósággal felbolydult az Opus-kötvények piaca, álltólag délelőtt külföldi befektetők komolyabb mennyiségeket vásároltak volna a kiszáradt piacon. Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője emlékeztetett, ahogy egyre emelkedik az ár, úgy erősödnek a spekulációk a kötvények visszahívására. Három kritérium van ugyanis a kibocsátási tájékoztató szerint, amelyek fennállása esetén az OTP igazgatósága úgy dönthet, hogy visszavásárolja a kötvényt száz százalékon. A 2016. október 31-i dátum előtt ezek közül csak két esetben teheti ezt, akkor, ha az OTP-t felvásárolják, vagy ha a kötvény árfolyama eléri a 85 százalékot. Márpedig utóbbi kritérium is elérhető közelségbe került a pénteki árak alapján, ami felerősíthette a bevonásra vonatkozó várakozásokat.
Szerző: Molnár Gergely
