Javított makrogazdasági előrejelzésén a Fed − derül ki a nyíltpiaci bizottság kedd-szerdai ülése után közzétett tájékoztatóból −, ezzel is alátámasztva az eszközvásárlási program visszafogását. Elsősorban a munkanélküliség alakulhat kedvezőbben az eddig vártnál, az infláció viszont nem emelkedik majd 2 százalék fölé a becslés szerint.
A jövő évi növekedési becslést 2,8−3,2 százalékra javította az USA jegybankjának szerepét betöltő szervezet − ez ugyan csak hajszálnyival tér el a szeptemberi prognózistól, de az esetleges kellemes meglepetés esélyét növeli. A Fed így is jóval derűlátóbb, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely októberben publikált előrejelzésében 2,6 százalékos GDP-növekedést vetített előre 2014-re. Az OECD hasonlóan vélekedik, mint az amerikai szakértők, a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő szervezet novemberben 2,9 százalékos növekedést jelzett a jövő évre az Egyesült Államok számára.
A Fed szerint a munkanélküliség jövőre 6,3−6,6 százalékig csökkenhet a jelenlegi hét százalékról, 2015-ben pedig akár már hat százalék alatti értéket is láthatunk. (A közgazdászok szerint ha azt eléri a ráta, akkor következik a kamatemelés.) Az OECD 6,3 százalékos munkanélküliséget vár 2015-re a tengerentúlon.
A Fed 2016-ig közölt előrejelzési horizontján nem számít arra, hogy két százalék fölé emelkedik az infláció, az előrejelzések maximuma azonban 2015-ben és 2016-ban is eléri ezt a szintet.
| 2014 | 2015 | 2016 | ||||
| szeptember | december | szeptember | december | szeptember | december | |
| Reál GDP-növekedés | 2,9−3,1 | 2,8−3,2 | 3−3,5 | 3−3,4 | 2,5−3,3 | 2,5−3,2 |
| Munkanélküliség | 6,4−6,8 | 6,3−6,6 | 5,9−6,2 | 5,8−6,1 | 5,4−5,9 | 5,3−5,8 |
| Infláció | 1,3−1,8 | 1,4−1,6 | 1,6−2 | 1,5−2 | 1,7−2 | 1,7− 2 |
| Forrás: Fed | ||||||
Szerző: Beke Károly
