BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felfelé araszolt a börze

2013. október 21. hétfő, 00:00

Hatalmas forgalmat bonyolítottak pénteken az Egis részvényeivel, miután újabb nagytulajdonos jelent meg a cégben, hiszen a Sertorius Global Opportunities Fund részesedése öt százalék fölé emelkedett. A pénteki kereskedést 18 548 ponton fejezte be a BUX index, ez fél százalékkal volt magasabb a csütörtöki szintnél. A forgalom 10,6 milliárd forint volt, ami meghaladta az idei év átlagát. Az Egis 6,5 milliárd forintos forgalma mellett az OTP 2,7 milliárdos forgalmát érdemes kiemelni, a többi papír egymilliárd forint alatti érdeklődést regisztrált. A vezető részvények többsége javítani tudott, az OTP például 0,3 százalékos drágulás után 4385 forintot ért délután, míg a Mol kicsit visszakapaszkodva a szerdai mélyütésből 14 830 forinton zárt, ami 1,2 százalékos plusznak felelt meg. A Magyar Telekom eközben 291 forinton stagnált. A gyógyszergyártók közül az Egis a már említett kimondottan magas forgalom mellett 0,2 százalékkal, 27 860 forintig erősödött. A nagy forgalmat az indokolhatta, hogy beindultak azok a vevők, akik a néhány hét múlva esedékes kivezetés előtt a 28 000 forintos ajánlati ár alatt elkezdtek vásárolni. Ennek köszönhetően emelkedett öt százalék fölé a Sertorius Global Opportunities Fund részesedése is. Közben a Richter ugyanúgy 4099 forintba került, mint csütörtökön. A közepes részvények közül a Rába volt a nap nyertese, a járműgyártó 4,65 százalékkal, 1192 forintig szárnyalt. A kisebb papírok közül a Fuso húsz százalékkal ugrott meg, míg az Elmű 8,5 százalékkal, 13 450 forintig szárnyalt. A vesztes oldalon a BIF 20 százalékos zuhanása áll, mellette a Konzum, a Visonka és a Grenergie szerepeltek kifejezetten rosszul.

Beke Károly
Beke Károly

Ez is érdekelhet