BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csúcson az amerikai tőzsdék − merre tovább?

A múlt hét végén történelmi rekordra emelkedtek az amerikai tőzsdék, az S&P−500 meghaladta korábbi 1729 pontos csúcsát. Szakértőket arról kérdeztünk, hogy kitarthat-e a pozitív hangulat.

2013. október 21. hétfő, 00:00

Az S&P−500 nagyon meredek emelkedéssel vette be a korábbi csúcsát, hiszen néhány nappal korábban 1646 pontról fordult, amihez képest pénteken már csaknem százpontos emelkedést ért el. A nagy rallyt több nyilatkozat is segítette, főleg a Fed-tagok részéről a mennyiségi könnyítés fenntartásáról szóló megnyilvánulások táplálták. Mivel az adósságplafon kérdésében megkötött megegyezés csak februárig tolja el a problémát, így a piac arra számít, hogy Bernanke már nem fog kamatot vágni, leghamarabb január végén vagy márciusban dönthetnek arról, hogy visszavágják-e a QE3 program méretét − vélekedett Kuti Ákos az Equilor vezető elemzője. Erre a dollár nemhogy nem erősödött − mint azt a megegyezés után várni lehetett volna −, hanem új lendületet vett a gyengülése. Ez viszont jót tett a részvénynek, igazából ennek köszönhető az amerikai csúcsdöntés. Eközben látszik, hogy az európai piacok (a perifériát leszámítva) már lassabban haladnak, amiben az erős euró is szerepet játszik.

Idén nyártól éles fordulat következett be a befektetői gondolkodásban, elkezdték Európát preferálni (például az itteni távközlési, közmű- és bankszektort) az amerikai piaccal szemben, miután azzal számoltak, hogy miközben az amerikai QE visszafogása küszöbönáll, addig az ECB kamatcsökkentésre készül, őszre a negatív betéti kamat lehetősége is reális elképzelés volt. Mostanra ezekről kiderült, hogy nem valósulnak meg, és a befektetők azt látják, hogy megint az amerikai részvények mellett szól több érv Európával szemben. Az alapok pénzáramlásából az látszik ugyanakkor, hogy a befektetők a részvényeket nem nagyon szeretik, míg a kötvényekben még mindig van likviditásvezérelt emelkedés, ugyanis továbbra is magas hozamra vadásznak a befektetők.

Az amerikai hozamesés azt mutatja, hogy a csődtől való félelem kiárazódott, és az év végéig fenn is maradhat az óvatos optimizmus a piacokon − véli az Equilor szakértője. Amerikában továbbra is a technológiai szektor lehet a kedvenc, amelynek nagyon erős támogatást adott a Google gyorsjelentése. Európában inkább a klasszikus termelő iparágak, a konglomerátumok (például a Siemens) lehetnek a befektetők fókuszában − tette hozzá Kuti. Érdekes az S&P−500 index technikai képe. Akár heti, akár napi bázisú grafikont nézve, emelkedő ék alakzatban mozog, olyan csatornában ami szűkül, de összességében emelkedik. Ez általában nem szokott jót jelenteni, a szűkülő csatorna területét lefelé szokta elhagyni az instrumentum − mondta a Napi Gazdaság kérdésére Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője. A várható korrekció mértékét is meg lehet becsülni, 1600-1610 közelébe kellene visszajönnie az indexnek. A következő héten már beleléphetünk abba a szakaszba, ami veszélyessé válik, 2-3 héten belül megtörténhet a korrekció, ami akár nagyon gyors lefolyású is lehet. Lefelé az ék alsó széle, ahol kiesik a csatornából, 1680 pont környékén van. Az indikátorok egy része is azt mutatja, hogy lassan egy korrekciónak kellene következni, ami nem feltétlenül jelent trendfordulót − a korrekció után a trend folytatódhat.

Ahhoz, hogy a hosszú távú trend megforduljon, és újra medve piacba érjen − mint amilyenben volt 2007 augusztusától 2009 elejéig −, arra lenne szükség, hogy 1550 alá jöjjön le az index, erre azonban most nem látszik esély. Az S&P−500 várható mozgása azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis lehet látni példákat arra, hogy annak ellenére, hogy negatív volt a technikai kép, mégis pozitív volt a folytatás. Erre az utal, hogy sikerült a mindenkori csúcson zárni, ami pozitív dolog. Ahhoz, hogy az emelkedés folytatódásában lehessen reménykedni, megerősítésre volna szükség, ami akkor jönne meg, ha az átlépett 1729 pont fölött zárna az index a hét első két napján (vagyis 3 napig a régi csúcs fölött maradna). Megerősítésnek számítana az is, ha rögtön jelentősebben, 1−1,5 százalékkal az új csúcs fölé menne az index. A hét elején érdemes egy-két napot várni, csak akkor szabadna longot nyitni, ha megerősödik az emelkedés és tényleg kilép az ékből fölfelé. Az, hogy a technikai kép ennyire kétesélyes, több mindennek betudható − mondta Háda Bálint. Egyrészt egy válságból jövünk ki, óriási az optimizmus a gazdasággal kapcsolatban, és a költségvetési plafonnal kapcsolatos bejelentéshez hasonló hírek nagy hatással tudnak lenni a piacra. Ha az emelkedés folytatódására jönne megerősítés, abban az esetben 1740 pont közelében az emelkedő ék felső széle jelenthet akadályt, illetve kicsit távolabb, Fibonacci-szintekből számítható egy 1770-1780 pontos céltartomány.

Molnár Gergely
Molnár Gergely

Ez is érdekelhet